Irodalmi Szemle, 2020
2020/2 - Csobánka Zsuzsa Emese: Időre mérve (vers)
Szerettelek volna jotekony homalyban tudni. Ha osszeszedem magam, osszehazudhatok meg annyi olelest, ami ahhoz kell, hogy reggel felkeljek az agybol. De a celokrol ne kerdezz, az ertelem pedig maradjon alom. Eloszor azt hittem, a zajra lettem erzekeny. Te mutattad meg, a sajat hangom ismertem felre. Nezem a noket, most is mellettem fekszik egy. Nem erzek semmit. Pedig kivantam, hogy beleelvezzek. Gyalog hurcolkodott ki belolem a vagy, meg csak vissza se nezett -Te tudod, mi van rajtad, az idon tul? Tudod, mi a szo arra az uressegre, amit erzek? Es azt tudod? Hurok nelkuli hangszer hogy zenel a vegtelen sivatagban? Tancra sziilettem, azt igertek lesz zene. Hazugsag. Minden dallam bennem van, minden most van. Hat, akkor kezdem. Hallgasd, legyel a csondem.
