Irodalmi Szemle, 2020
2020/12 - HIZSNYAI ZOLTÁN - Kosztrabszky Réka: Monológ, élettörténet és temporalitás Szabó Magda Az őz című regényében (tanulmány)
melynek soran az elbeszelo azonosul multbeli enjevel az emlek kdrulmenyeinek minel pontosabb ujrateremtesenek erdekeben. Az emleknek nem a jelen elbeszeloi szituacidjabol, hanem egy masik idosik keretei kozott valo felelevenitese azt erzekelteti, hogy Eszter Lorinccel valo kapcsolata soran eloszor idezi fel azt a helyzetet, mely nemcsak a kivetelezett helyzetben levo Angelaval valo elso talalkozast, hanem az iranta erzett gyuldlet kezdetet is magaba foglalja, a korulmenyek pedig azert maradtak meg ennyire pontosan a szereplo tudataban, mert szamtalan alkalommal visszaidezte mar oket. Az emlekek felidezese tehat nem kizarolag a jelen iddsikjabdl kapott impulzusok altal, es nem csak mult idoben tortenhetnek: „[...] ilyenkor mindig magamat latom egy szal ingben, ahogy allok a konyha kopadlojan. Apamnak nevnapja van, s engem Karasz neni megtanitott egy koszontdversre. Hajnal van, majusi hajnal, fulem a haloszoba ajtajan: ebredeznek-e mar. Fazik a talpam a kovon, bent mar suttognak, de nem merek meg belepni, csak allok, dsszefogom magamon az inget. Aztan vegre kinyilik az ajto, anyam kijon, piros, a haja kuszalt, meg nagyon fiatal es tiinddklden szep. Bemegyiink, apam felult az agyban, en meg megallok a szoba kozepen, kieresztem a hangomat: „En kis gyenge madar eneklese, piros hajnal foltetszese, folvirradtunk e mara, ugymint Dezsd napjara. Dezsot az isten eltesse, Eszter lanyat szeresse!” Apam megcsdkolja a fejem bubjat - sose csokolta meg az arcomat -, elkomolyodik, megker, szavaljam el meg egyszer a kdszontdt. Oteves vagyok, talan hat, megint kieresztem a hangomat, a vegen felemelem az ingem ket csucsket es bokolok. Apam, anyam osszenez, s apam azt kerdezi anyamtol: »Katinka, volt valaki szinesz a csaladjukban?«” (80-81. - kiemeles az eredetiben) Az idezett reszletben egy megjegyzestol eltekintve („sose csokolta meg az arcomat”) teljesen megszunik a narrativ tavolsag az elbeszelo es elbeszelt en kozott, tehat a szoveg ugyancsak az egybehangzd on-narracio jegyeit viseli magan. Csakhogy a korabban citalt reszlettol elteroen az emlek ezuttal evokativ24 jelen idoben idezodik fel, tehat Eszter oly modon eleventh fel a multat, mintha annak tortenesei a jelenben zajlananak, s ily modon a szoveg ket idosik egybeolvadasanak latszatat nyujtja. Ez a technika azt erzekelteti, hogy a felidezett emlek annyira meghatarozo Eszter szamara (hiszen eloszor reflektalnak a tehetsegere, mely majd a szineszi palya valasztasara osztonzi), hogy ujra es ujra felidezi magaban olyankor, amikor egy tehetsegtelen ismerose egy szerepre felvetelezik elotte a szinhazban. 2 4 Cohn, i. m., 171.
