Irodalmi Szemle, 2020
2020/12 - HIZSNYAI ZOLTÁN - Hizsnyai Zoltán: A saját egész (vers) / HIZSNYAI ZOLTÁN
A Szeles felol erkezel mosolyogva, gyalog. Nagyapam veret nyomodban sulyos ramascsizma-leptekkel, egeszen kiszippantja maga mogul a levegot, rozsdas kampos botjaval csilingeld labikrad fele kapkod, de el nem erheti, ahogy a fenyt se a sotet; szeplotelen labbal hasltasz at a nem mulo multak kormot bugyborekolo meddohanyojan. A peksegnel friss kifliillat sziiremlik hajadba, vaszonsurca helyett homlokan torli meg kezet a pekseged, egy pillanatra kiesik ritmusabol a vezna inas is, elejti a gozolgo kovaszt. Elhaladsz a kisoskola epiilete elott, a betuvetest gyakorlo gyerekek amulva todulnak ki az ablakokba, egyediil az a ratarti, osztalyelso Zsuzsi huzza el a szajat mar akkor is, es ket vaskos, piros masnis copfjat lekicsinylon lobalja meg felem. A jarda szelen Erno, a habokos szobafesto szolot szemez, nagy bekebeli kerekparja vazanak vetve farat, hona alatt az elmaradhatatlan mappaval, melyben uj sarokminta-terveit hordozza, hogy kenyszeresen minden arra jaronak bemutassa, de mikor sugarzo arccal eleje toppansz, meg errol is megfeledkezik, es zavaraban csak egy szep szolofurtot nyom a kezedbe saroglyara szijazott fonott kosarabol, s mikozben te mar a szenraktarhoz kozeledsz, egyensulyat vesztve nagy csorompolessel az arokba bukfencezik. A mazsahaz mellett, a hidmerleg imbolygo platojan a pohos Szenes Sanyi all, minden ertelemben, akinek meg a pekseg elott elhaladtodban keltetted fel a figyelmet
