Irodalmi Szemle, 2020

2020/12 - HIZSNYAI ZOLTÁN - Hizsnyai Zoltán: A saját egész (vers) / HIZSNYAI ZOLTÁN

Megy az ember az uton, amerre eppen. Lohol, igyekszik, poroszkal, baktat. Vizslat es szemlel.

Neha elmelaz, elbameszkodik.

Szepen telik az ut, visz egyenesen, korbe. Korbe a mindensegen.

Akar egy kaleidoszkopban.

Feltunnek bizonyos dolgok.

Masok meg nem.

Valami epp eltunik, noha csak ugy tunik. Valami elotunik, pedig mindig is ott volt. Mindig is ott volt mindeniitt.

Csak a ralatas helyezi ide vagy oda.

Akkor is del volt, ugyanez a del.

Kinn, a nagyszoba ajtajanak negyosztatu iivegablakan tul, a konyha csorba zomancu sparheltjen egy tobb helyiitt megdrotozott hatalmas fekete fazekban etvagygerjesztoen gdzdlgott a husleves. Ez akkori, csupan egyiranyu erzekelesem miatt engem nem igazan erintett, az ido masik veget meg csak epphogy elkezdtem tomkodni tudatalattim bugyraiba.