Irodalmi Szemle, 2019
2019/7-8 - Simon Márton: Első részletek a Rózsaszín könyvből (vers)
SIMON MARTON ELSO RESZLETEK A ROZSASZIN KONYVBOL A boltos a kezembe adta a visszajarot, a szemembe nezett, es azt mondta: Vegso soron a szornyet akartuk legyozni mindig, mind, kivetel nelkiil, hiitdzugasban, csapcsdpdgesben, araszolo tomegkbzlekedesi akarmiken, minden kisstilu szomorusagban, kincsesbarlangokban, felhok folott, hogy aztan allhassunk a nevetseges arcunkkal utana hosszan a szelben, jarjon at melyen, mint egy fulladas emleke. Ezert es ennyit. A sajat neviinkon akartuk szolitani a Napot, elrejteni a tekintetiinkbe a hazakat, ahol eltiink, vegiil pedig egy tisztessegesre sikeriilt mondaton atvagva kisetalni innen. Nem? Ebbol lett ez, a fagyasztopult mellett elkapott pillantasok, palyaudvarbol atalakitott vagohid, nepjoleti atkok, plakaton vicsorgo csaladok, a koszos csond, az akcids malyvahalal. Az az ablak is, ami evekig voltam, ma mar meg sem ismer. Es barhova megyek, mindeniitt mintha ugy fekiidnek, akar a nyomok az erddben, ha megtalaltak oket, utana megis a masik iranyba indultak el. Sokaig alltam a szatyorral, a penztargepen vilagito zold szamokat nezve. Szerettem volna meg egy tabla csokit, de mar epp eleg cukrot ettem. Vegiil lassan es tagoltan ennyit feleltem: A jozansag repedezo burkai kozt matatunk mind, nines valasztas. Es ezzel magara hagytam. Aztan a liftben jottem ra, hogy megint elfelejtettem a tejet.
