Irodalmi Szemle, 2019
2019/4 - Plonicky Tamás: „Amúgy, Eszti!" (próza)
biologiai torvenyt, egy reges-reg lezajlott, de annal emlekezetesebb osztalykirandulason sikeresen nyakon hanytam dnmagam. Ugyhogy ott, aznap, meg a berelt szobamban dobtam neki egy sms-t, hogy ha van kedve, akkor talalkozzunk, meg ha lehet, igyon meg velem egy kavet, amire ha jol emlekszem, azt valaszolta, hogy meg meglatja, mert egyebkent dolgozott, vagy valami ehhez hasonlo, mas elfoglaltsaga volt. Tudom, tudom, mindig is tisztaban voltam vele, hogy kibaszottul kepmutatas ez a smaci utani kavedolog, mert miutan, peldaul itt, ebben az esetben, a megismerkedesiink estejen, az elfogyasztott abszinttol korrekten beakasztva ranyomultam es nyalakodtunk, rovid idd utan, mondhatni, balta arccal es kello magabiztossaggal, a wc-re invitaltam. Tettem ezt egyebkent azzal a „tokeletes meggyozesi mddszerrel”, hogy az a bizonyos dolog, amit el szeretnek vele, rajta kovetni, minden ketseget kizaroan neki is jo lesz; nem is beszelve arrol, hogy kedves wc-re hivasomat a „gyere baba, nem fog fajni!” szavak gyakori ismetelgetesevel tettem meg romantikusabba. Valoban, ezt mondtam, azt hiszem, tobbszdr is mondtam, hogy „gyere baba, nem fog fajni!”, meg, tettem hozza, neked is jo lesz, ha valamit kezdiink egymassal, mert ez, egeszitettem ki, ebben a formaban elegge uncsi, en meg mar rohadtul kanos vagyok; talan ha jol emlekszem, meg mutattam lefele, a felig allo pocsomre is, hogy kanos vagyok, mert azt se tudom, folytattam neki, hogy mikor dugtam utoljara. Ez az allando, ki nem elegitett kanossag akkoriban pedig elegge ranyomta a belyeget az onbizalmamra, meg a nokkel valo ismerkedesi stilusomra, persze beleertve a szocializacios kepessegeimet is termeszetesen. De hat meg tizeneves hulyegyerek voltam, ugyhogy ilyenek, es ehhez hasonlo gondolatok cikaztak a fejemben; az
