Irodalmi Szemle, 2019
2019/3 - KELET-KÖZÉP - Forgács Péter: Bogárka (próza)
torom a fejem. Neha meglesem, probalom lehamozni rola az evtizedek alatt rarakodott retegeket. Minel tovabb kemlelem az arcvonasait, annal melyebbre meriilok az idoben, egyre elkeseredettebben bolyongok a multbeli arckepcsarnokban. Mint amikor gyerekkent anyammal hideg-meleg-forrot jatszottunk, es tiirelmetlenul futkostam a szobaban az eldugott Teddy macko utan kutatva, o meg csak nevetett, es egyre ismetelgette: hideg-hideg-langyos-meleg... Kezd nehezze valni ez a ketfele figyeles, ugy erzem magam, mint a rovidfilmbeli szinkrontolmacs, aki forditas kozben meg arra is kepes volt, hogy amobazzon a kollegajaval. Elkepeszto! Kozben ujabb kerdes, ujabb valasz, ujabb melytengeri meriiles a multba. Siirgosen ra kell jdnndrn, ki ez a nd, kiilonben bedilizek! Aztan egyszer csak vege. Taps, siker, mozgolodas, felszabadult eszmecsere. Lassan osszerendezddik a dedikalasra varok sora, az a het ember, aki ugy dbntott, beszall a biidzsebe, es megveszi a konyvemet. Kikukucskalok az asztal mogul, alig latom ot a sor vegen, de azert sikeriil meglesnem az alakjat. Jo alakja van, meg igy otvenen tul is, ennyire saccolom a korat. Hosszu karok es combok, formas keblek, egyenes testtartas. Es megint egy ismeros gesztus. Nahat! Ujabb meriiles a miiltba. A nagynenem 1 ep elem, es csacsogva aradozik a kotetrol: ugyan meg nem olvastam, de ha te irtad, csak jo lehet, na es ahogy megemlekeztel szegeny edesanyadrol, azt bizony, meg is konnyeztem. Megkbszdnom, firkantok valamit a konyvbe. Ahogy rovidiil a varakozok sora, egyre jobban izzad a tenyerem. Sziikiil a ter, fogy az ido. Gepiesen kerdezem, milyen nevre dedikaljam, aztan felnezek. Ott all elottem. En is felallok, tekintetiink egymasba gabalyodik, oh, istenem, azok a szemek! Szinte egyszerre mondjuk: Andrea. Visszahuppanok a szekre, felnezek ra, aztan vissza a konyvbe, megint ra, o megertoen mosolyog. Remego kezzel igyekszem irni valamit a lapra, mikozben felidezem magamban egy harmincvalahany ewel ezelotti balatoni nyar elveszettnek hitt pillanatait. Csupan negy napig tartott az egesz. Egy fonyddi diszkoban ismerkedtiink meg valamikor a nyolcvanas evek kozepen: o a vajdasagi es en a felvideki. Fura, hogy pont minket, hataron tuliakat hozott ossze a sors, de talan megsem. Az elso perctol
