Irodalmi Szemle, 2019

2019/3 - KELET-KÖZÉP - Forgács Péter: Bogárka (próza)

erds lelki kotddest ereztem iranta. Tudtam, hogy o sosem fogja megkerdezni tolem, honnan tudok olyan szepen magyarul, meg azt, hogy ha viszont magyar vagyok, miert kdltdztem Csehszlovakiaba. Raadasul dt is erdekelte az irodalom, mint engem. Olyan „hazai” irokrol beszelgettiink, akiket itt akkoriban alig ismert valaki. Hiilyen hangzik, de meg a szeretkezeseinkben is volt valami hataron tuli. Minden hataron tuli. Amikor aztan negy egyutt toltott nap utan haza kellett utaznia, azt hittem, belepusztulok. Tudtam, sosem latom tobbe. Majdnem igy is lett. Sokaig leveleztiink, verseket kiildozgettiink egymasnak. Bogarka es en. Hm, igen, Bogarka! Tenyleg! Igy hivtam dt. Aztan valahogy elsodort benniinket egymastol az elet. Csak evekkel kesobb jutott ujra eszembe. Irtam is neki, hogy megtudjam, mi tortent vele azota. Azt valaszolta, felejtsem el dt, o mar nem az a Bogarka, aki volt. Erre most itt all elottem, es tudom, hogy annyi ev utan ma este minden kerdesemre valaszt kapok. Furcsa erzes, valoszerutlen az egesz. Par masodpercre ki is esek a szerepembol, de aztan ujra visszazokkenek, es kezemben utjara indul a toll: „A sorokkozott keresd magad, te is ott vagy. Bogarkanak, szeretettel.”

Ujra felnezek. Mar en is mosolygok.