Irodalmi Szemle, 2019
2019/2 - Szászi Zoltán: Lásd, mire változik hősök fegyverének fémje… Az én kórtársaim (próza)
SZASZI ZOLTAN LASD, MIRE VALTOZIK HOSOK FEGYVERENEK FEMJE... AZ EN KORTARSAIM A horak meg rejtegetik a tavasz zoldjet, hiaba rikoltanak harsanyan madarak trillat az egbe, jeg meg a fold, alszik a bogar, varjak rut serege dogon osztozik, s megfagy maris a ver, aprot pottyoz a hora, ha a lecsapo olyv egy koszalo egeret fog a ret peremen, a hajnalban kicsit gdzdlgo ernek part)an. Alusznak a heroszok is, csend van, nem nyilik virag a sirjukon, koponyajuk varrataiban omlik, lepereg a rogge valt agy s feketen porlad a minden. Aki harcban vesz, varja-e ugyan boldogsag a tulvilagon, s Hadesznal megy-e valamire a dicsoseggel? Bibor es selyem, csapzott, semmire se jo vacak csak ott, szinet vesztett foszladozd rongy csupan. Meg az arany is! Hiaba volt csillogo ekszer, tunikat osszefogo mives kapocs, vagy gemmat mutato gyuru, sulyos lane, rajta vastag, ereklyet orzo medallal, vagy veretes karperec, finoman hajlitott diadem, vagy dragakovektol sulyos, csillogo fiildnfiiggo, az is csak meghalvanyul. Mint minden, mi elhalt. Mert ratapad az aranyra a sar, amit a testbol es verbol formal at lassan Demeter istenno konnye, a friss, buzat nevelo eso. Melyet aldanak, mert kenyernekvaldt csalogat eld abbol a sarbol. Igy vannak hat a heroszok, lassu porladasban heverve, semmire nem varnak, s nem vagynak, es a mulo idoben az elkopo hirnev, ha felszall olykor, akkor tan megmozdul egy tetova porszem az alvd vazon, legyen a vaz tenyeren, mely szegezett fenyes kelevezt, feszitett ijat, tamasztott pajzsot, tort forditott meg az ellen sziveben, s karddal csapott halalt annak szeme koze, szetzuzva a sisakot, s rostelyt. Megmozdul az a porszem, egyszerre jelezve a hiabavalosagot, s a remenyt. Mert remenykedik mind, aki elt es el, hogy lehet, megse hiaba mulik a hos el. Ha mas, ha mar sem szobor, sem diadalkapu, se festett, vords alaku vaza nem orzi meg a nevet, akkor talan az eposzok, s dalok, regek, mesek repitik eld szarnyukon ujra meg ujra az elok kepzeletebe oket, elmult hoseit elmult nagy idoknek. Jo hinni ezt a porba feledett herosznak! Ki bizony porul jar por alakjaban. Mert teste mellol diszes fegyvereit az alnok utokor mar regen kilopatta, lathatjatok, sirrablok torz hada jart mindig is a hadak nyoman, s figyelte, mely halom a legmagasabb, mert ott minden bizonnyal boseges zsakmany varta. Jdfele vas,
