Irodalmi Szemle, 2019

2019/12 - ÁLNÉV - Komor Marcell: Ilyenek a fák, amikor senki sem látja őket (Részletek, próza) / ÁLNÉV

A kohoges allatias torokhangjain kiviil foleg h-akat es 1-leket ejt. Ezek jelentik a tobbi hangot. Ahogy atmorzsolja a szajpadlasa es a nyelve kozott oket, egy par hang odatapad a kiszaradt szajiireg falaihoz.

„Ho... vahok?” - kerdezi.

„Kdrhazban” - mondod.

Lassan korbejaratja a szemet a korterem egyik sarkatol a masikig. Gepiesen mozditja hozza a nyakat. Az ajto fele nem lat el, ahhoz fel kellene emelkednie.

„Tuddgondoz6 es TBC Intezet. Vagy valami ilyesmi. Fent vagy a hegyen.” Fajdalmasan nyel megint.

„Mihe nap han?”

„Vasarnap. Redden hoztak be. Ot napig aludtal.” „ahalna”?, kerdezi megdobbenessel.

„Vasarnap”, bolintasz, es hozzateszed: „Nem szabad megeroltetned magad. Pihenned kell. Probald meg felkdhogni a valadekot.”

Bejon egy klaffogo papucs, erelyes hangon kiparancsol a korterembdl. Valami olyasmit mond, hogy veget ert a latogatasi ido, hanyszor kell meg szolnia? Nem emlekszel, hogy mar szolt volna. (-> szabalyok)

Visszafordulsz az agyban fekvohoz.

„Most mennem kell” - mondod. „De holnap bejbvok ujra. Hamarosan talalkozunk.” Lehel valamit: torkan akad a szo, megint kohog.

Nem erted, mit mond. Razod a fejed: hogyan?

Alig eszrevehetoen remegnek az ajkai. Razod a fejed.

Ingeriilten taktikat valt.

Remego kezevel betuket rajzol a levegobe. Ret parhuzamost osszekotd vonal: H. Ezt meg ki is tudta volna mondani, gondolod. Lezuhan a keze a paplanra.

Ujra felemeli, eket rajzol vele: A. Leesik a keze.

Megprobal gyorsabb ritmust diktalni. Nem tart sziinetet, a kezet kitartja a levegoben. Nyomtatott betuket rajzol egymas utan. Kozben a szemet is behunyja. Melyik betu jon, melyik volt mar: kezded elvesziteni a fonalat.

Talalgatsz.

„Ha.” Ez biztos. „Ha”. De utana mi jon?

Ujra a levegobe emeli a mutatoujjat, az erdfeszitestol kapkodja a levegot. „Ha meg?”, tetovazol.

Remego ujja keresztbe huzza a szamitasaidat.