Irodalmi Szemle, 2018

2018/7-8 - Skuta Miklós: Julien könyve (regényrészlet)

dalmat, se elkeseredest, se felelmet. Semmit. Area rezzenestelen volt, es amikor meglatott, szinte csak bolintott, hangot se akart kiadni. A sokk hatasara lelke vedelmeben minden erzelmi csatornajat leblokkolta. Ahogy Marthe az agyon fizikailag komaban fekiidt, ugy Julien itt kint egy erzelmi komaba keriilt. Zaklatott kerdeseimre csak roviden valaszolt, de igazabol nem is a kerdesekre valaszolt, hanem csak olyanokat mondott: hagyjuk, majd az idd mindent megold, semmi komoly, Marthe majd otthon felepiil... Mindezt csendben, mint amikor valakit nem akarunk hangos szoval felebreszteni mely almabol. Bar szerintem inkabb onmagat nem akarta felebreszteni.

Szerda volt aznap. Kint sutott a nap es huvos szel fujt. Bent maradtam a korhazban, amig lehetett, de aztan a korhazi rendeletek szemelytelensegevel finoman kitessekeltek, tudtomra adva, hogy a latogatasi idd - lehet egy ilyen esetet latogatasnak nevezni? - lejart. Probaltam meggyozni Julient, hogy hazakiserem ot, es ha akarja, ott maradok, mig le nem akar fekiidni, de nyugodtan csak annyit mondott, hogy nem, szeretne egyediil maradni, otthon ugyis a feje tetejen van minden, es hogy masnap megjonnek a fiuk is.

Marthe szombat reggelre meghalt. Talan igy volt jo, es talan nem szenvedett.

Ha igaz, hogy aki komaban van, az neha regisztralhatja a kiilvilagot, akkor hallhatta Julien nyugtato szavait. Szerette a feleseget, es nem akarta ot elvesziteni. Beszelt hozza, fogta a kezet, zavarodottan probalta megigazitani a hajat, amin ott maradtak a megalvadt ver nyomai. Igy tudta csinalni, igy tudott viselkedni egy ennyire abszurd, tragikus helyzetben. Neha tenyleg nem mi dontiink az eletiinkrol, de meg csak a legkisebb mozdulatunkrol sem. Valami vezet minket, teszi helyettiink a dolgunkat, iranyit, mozgat, es a gondolatainkat is o szabja meg.

Julien Marthe temetese utan szinte eltiint. O nem keresett, en meg szinte csak az iizenetrdgzitdjevel tudtam beszelni. Persze ertettem a viselkedeset, de nagyon nehez volt elfogadni. Haragudtam ra, mert ugy ereztem, ignoralja a baratsagunkat. Jolesett volna, ha ebben a csaladi, maganeleti tragediaban is a ba-