Irodalmi Szemle, 2018
2018/7-8 - Skuta Miklós: Julien könyve (regényrészlet)
ra, akik az „en” varoskamat most kisajatitjak, sot az en belegyezesem nelkiil. Hiszen itt most en tudom, hogy a hotel lepcsojenek melyik fbkan is van az a pici porcenes, en tudom, hogy a park egyik padjanal minden nap delutan haromkor egy par szokott talalkozni, es en tudom azt is, hogy a legjobb bordeauxit nem a hotelben, hanem „Le Bouchon” nevezetu vinotekaban lehet megkapni. Megmosolyogtatott a szentimentalitasom. Szerettem volna Juliennel meg egyszer kezet razni, megolelni, es valamifele kezzelfoghato bizonyossagot kapni arrol, hogy az itteni elvalasunk, es ehhez egy megtanult es megszeretett hely elhagyasa nem egy befejezese valaminek, hanem epp az ellenkezdje, valaminek a kezdetet jelenti. Ezek azok a jellemzo, de attol meg nagyon is szerethetd erzesek, amit egy ember erezhet, megtapasztalhat, ha egy otthonatol tavoli helyen gondtalanul, a kiilvilagot, hetkoznapokat elfeledve tolthet el egy-ket napot, hetet. Ha ez raadasul parosodik nehany pozitiv elmennyel, szokatlan, ujfajta elmennyel, akkor ettol hajlamosak vagyunk azt hinni: ez a hely valahol a szivunk egyik aprocska sarkaban egy ujabb otthonunkka valt, ahol az iizletben mar elore koszonnek, mint egy regi ismerosnek, ahol mi jol erezhetjiik magunkat, es ahol baratsagok, kapcsolatok, sorsok szovddtek ossze, mint egy nagy vasutallomason egy orszag sinei. Persze ennek van aztan egy kiabrandito oldala is - a legtobb esetben. Az itt atelt idoszak sok ember eleteben kiveteles koriilmenyek kozt tortenik meg, vagyis joval kellemesebb, magasabb szintu elmenyekre tehet szert, mint a civil, hetkoznapi eleteben. Az ilyen helyeken letrejott kapcsolatok kilencven szazaleka nehany levelvaltassal veget is er, hiszen az otthoni, sokeves, szinte bebetonozott letfbrma nagyon gyorsan kiszoritja ezt az alomkepet, mint ahogy a reggeli ebreszto agybavago csengese is igen csak gyorsan feledteti veliink meg a legszebb almunkat is. Talan nekem ebben nagyobb szerencsem lesz! Igaz, mar az allomason jdtt az elso „ebreszto”, amikor meglattam, hogy ket tizeneves hogyan probalja kilopni egy idosebb holgy taskajabol a penztarcajat. Az allomas rendorsege szerencsere mar rutinbol kapta el oket, nagy kiabalas kozepette, de a varatlan elmeny, a szokatlan zajok, az elet ujratudatositasa rogton tompitott a meg par perccel azelotti lelkiallapotomon. Csak kapaszkodni tudtam abba a valosagba, hogy itt en most talan egy uj baratra tettem szert,
