Irodalmi Szemle, 2018
2018/6 - SZÍNHÁZ - Varga Emese: Színházi (visszapillantó) tükör. A Magyar Területi Színház és a Komáromi Jókai Színház 65 éve (tanulmány) / SZÍNHÁZ
laghaboru kozti idoszak szinidirektorai is videkre kenyszeriiltek, mert Kassa es Pozsony sem eltartani, sem megtartani nem tudta szinhazait, a „lelkes videk” szinhazra nevelese viszont allando vandorlassal - es allando kompromisszummal jar(t). Tehat nemcsak az allamszocialista tendencia erdsitette fel ezt a jelleget, a szlovakiai magyar kozossegben ez a szinhazi hagyomany. Nem veletlen tehat az sem, hogy a Matesz emlekezetebol leggyakrabban ezek az anekdotak keriilnek eld: „ultiink a tajbuszon, es nem volt futes a kulturhazban...”. Ez persze onmagaban meg nem jelent minosegbeli zuhanast, az utazasok altali idoveszteseg, a kiildnbdzd kulturhazak szinpadi felszereltsege, illetve azok hianyossagai mar sejtetik, hogy nem lehetett (ahogy ma sem lehet) ragaszkodni vegletekig a szakmai elkepzelesekhez, ez pedig hosszu tavon egyfajta minosegromlashoz, igenytelenebb szemlelethez es onfeladashoz vezethet. Igy tortenhetett, hogy az utazo szinhazi jelleg arculatkent ertelmezodott, a torteneti es szociologiai adottsag feliilirta a szakmai szandekokat, s a szinhazi ertelemben vett arculatteremtes lehetoseget. loth Laszlo altalam idezett gondolatanak a masodik resze termeszetesen igaz, a dramaturgiai esetlegesseg es a kepzett szineszek hianya - kesobb megtartasa - a legnagyobb kerdese a Matesz tortenetenek. Ne felejtsuk el azonban azt sem, hogy az allamszocialista kulturvezetes meglehetosen konkretan meghatarozta, mit lehet jatszani, s mit nem. A kotelezo szovjet (orosz), a barati orszagok dramairodalma, csehszlovak szinmuvek es a klasszikusok - ez volt a kijelolt irany, s persze tamogattak a szlovakiai magyar drama szinpadra keriileset, kizarolag az adott ideologiai tartalommal. Ezen a korlatozason beliil, ugy gondolom, Fellegiek „iigyesen” probaltak egyensulyozni, s a klasszikus magyar es vilagirodalmi kinalatbol olyan ertekes szinpadi szovegeket is musorra tuztek, amelyek, ha szellemileg nem is, esztetikailag erositettek a szakmaisagot. Ez a muveszeti strategia reszben Lendvay Ferenc nevehez fuzodik, aki visszatero rendezokent hatekony szineszpedagogiai modszereinek koszonhetden felemelte a botladozo tarsulatot. Arra azonban sem Lendvaynak, sem Munk Istvannak, vagy a Pozsonybol erkezo rendezoknek, illetve a tarsulatbol rendezessel probalkozo szineszeknek nem volt lehetosegiik, batorsaguk, illetve kapacitasuk, hogy kialakitsanak egy bonyolultabb jelzesrendszerre epiilo szinpadi nyelvet, amelyben a „kettos beszed” megszulethetett volna. Igy azonban nehezen eldontheto, volt-e valos muveszi torekves arra, hogy az identitast
