Irodalmi Szemle, 2018
2018/5 - Szalay Zoltán: Faustus kisöccse (regényrészlet )
tek kore. Utkozben megalltak az egyik tengerszoros elott, ahol a helyiek figyelmeztettek oket: ebben az evszakban atkelni a szoroson a biztos pusztulassal egyenlo, egy olyan viziszorny garazdalkodik ugyanis arra, amely meg egyetlen hajot sem hagyott athaladni. A kapitany sokat toprengett, mitevo legyen: le akarta gyozni a szornyet, de nem tudott felkesziilni a kiizdelemre, mert a helyiek semmit nem arultak el neki a bestiarol. Senki nem tert meg vissza, aki latta volna ot, mondogattak. A kapitany vegiil ugy dontott, a kezebe veszi a sorsukat. Hatalmas vasznat vasarolt, es napokra elvonult, hogy megfesse az ismeretlen szornyeteget. Amikor visszatert, nem hozta magaval a kepet, csak kiadta az utasitast az embereinek: kesziilodjenek az indulashoz. Hosszadalmas eligazitast tartott nekik, elmagyarazta, mifele osszecsapasra kesziiljenek. A szornynek hatvannegy csapja van, egy resziik tapadokorongokban vegzodik, masik resziik csaklyaszeru, hogy magahoz rantsa veliik az aldozatat, a fbgai olyan hosszuak, mint egy szkuner orrarboca, a szajnyilasa, mint a Westminster-apatsag kapuja. Le kell vagdosni mind a hatvannegy csapjat, es akkor meg ott a farka, amely merges fullankban vegzodik: azt agyuval kell ripityara torni. A harcedzett gonosztevdk sapadtan hallgattak vegig az eligazitast, sokuk meg is szokott az indulas elotti ejszakan, inkabb a gyilkos pokokkal es emberevo torzsekkel teli dzsungelbe vettek be magukat. Amikor kihajoztak, meg bekes volt a tenger, de hamarosan vad vihar tamadt, es a szorny a legrosszabbkor nyujtotta ki csapjait a hajo fele. Hatalmas fejetlenseg tamadt, es csak a kapitany leghusegesebb emberei tartottak ki a harcban. A szornyeteg legtobb csapjat levagtak, de az agyukat nem sikerult hasznalni, mert mindent elaztatott a vihar, es a bestia arra kesziilt, hogy a merges fullankkal atdofje a hajotorzset. A kapitany ekkor eltiint a fedelzetrol, es emberei hiaba kerestek ketsegbeesetten. Vegiil a hajofeneken talaltak meg, amint elmelyiilten dolgozik: uj portret festett a szbrnyetegrol. Ezen mar nem volt fullankja, hanem csak egy aprocska farkuszonya, olyan kicsi, amellyel hiaba vergodik, vegiil lesiillyed a tenger fenekere. Az utolso ecsetvonasok utan a kapitany felpillantott, es kiadta az utasitast a vegsokig elgyotort embereinek: kitartani. Le kellett vagni a szorny csapjait, amelyek a hajoba akaszkodtak, s amikor ez megtortent, a szornyet tavol vetette toliik a vihar, majd azt lattak, egyre ketsegbeesettebben kiizd a hullamok ellen, amelyek lassan bezarulnak folotte. A hajo a maradek legenyseggel epen befutott a barati kikotobe, es a kikotoi ivoban a tengereszek azt kerdeztek a kapitanytol, mennyiert fogja eladasra kinalni azt a rendkiviili festmenyt, amely segitett nekik legyozni a szornyet. A kapitany azt valaszolta, a festmenyt elegeti, mert mindenki maga kell hogy megkiizdjon a sajat Leviatanjaval.
