Irodalmi Szemle, 2018
2018/5 - Szalay Zoltán: Faustus kisöccse (regényrészlet )
guk utan szerteszet. Csak joval kesobb lehetett minden torzulast kivenni, mikor mar elultek a hullamok, es elvonult a tuzvihar. Azon az oszon az volt a szlovakiai magyar ird es pajtasai fd elfoglaltsaga, hogy minden zsakmanyt begyujtsenek, ami aveszterhes nyarrol maradt avarosban. Iljusin-alkatreszeket es Kalasnyikov-toltenyhiivelyeket lehetett talalni szerte a lakotelep kornyeken, es bent, a felzaklatott, csak lassan magahoz tero belvarosban is. A mocsarat, amelyet a szlovakiai magyar ird nehany ewel ezelott meg nap mint nap taposott, mar reg felszamoltak, de meg mindig a medreben jartak-keltek a lakotelep kornyeken, es ez a meder most tele volt a legkiilonfelebb relikviakkal, amelyek vagy az orosz bevonulasra, vagy a repiilogep-balesetre emlekeztettek. A szlovakiai magyar ird egyszer egy fel nem robbant kezigranatot is talalt, amelyet sikeresen elcserelt egy bolgar plehcimerre; a cimert a szobajaban allitotta ki, ez volt a legszebb trofeaja, mindenfele aprosagok vettek koriil, darabok a futdmubol, a repiilo meghasadt torzsebol, az utasok szanaszet szort vagyontargyai, kistaskak, idegen nyelvu konyvek, meg egy naplo is, amelyben az iras nagy resze elmosodott, a szlovakiai magyar ird csak nehany szot tudott kivenni, cirill betukkel voltak irva, es nem ertette a jelentesiiket. A nagy cserebere korszaka atnyult egeszen a kovetkezo tavaszig, amikor a ho alol elokeriiltek az utolso darabok is. Vegiil mindent szethordtak, hogy hamarosan az osszes relikvianak nyoma vesszen, amit maguk a gyujtok nem dobtak ki, azt a sziileik tavolitottak el, akik egyre kevesbe szivesen emlekeztek azokra a fulledt nyari napokra. A szlovakiai magyar ird tizenot evesen irta meg az elso novellajat. Maga sem tudta, hogyan tortent, egyszer csak nyakig ult a tortenetben, es akkor mar nem volt kiut. Talan kalandregenyek hatasara irta, amelyeket akkoriban nagy szenvedellyel fait, talan csak a teveben latott valamit, ami megnyomott benne egy gombot, vagy csak egy veletlen tortenetfoszlany jutott a fiilebe, soha nem derult ki. A Leviatan arckepe volt a novella cime, es egy tengeresz volt a fohose, aki valahol a Tavol-Keleten tartozkodott, es amellett, hogy tengereszkedett, allatfestessel is foglalkozott, konyveket illusztralt, meg a helyi piacokon is arulta a kepeit, amelyek tigriseket, elefantokat, orrszarvukat, kocsagokat, balnakat es kardhalakat abrazoltak, es a helyiek a csodajara jartak a muveszetenek. Aztan egyszer csak parancsot kapott ez a tengeresz: a hazaja haboruba keveredett valahol a tropusokon, es neki oda kellett hajoznia. Sikeriilt legenyseget toboroznia, a zsakmanyszerzes remenyeben mindenfele rosszarcu, gyanus alakok gyul-
