Irodalmi Szemle, 2018
2018/5 - Szalay Zoltán: Faustus kisöccse (regényrészlet )
hiaba probalkozott. Nem a teste allt igyekezete litjaban, hanem az ido. Ha sikeriil elnyujtani az idot, ha sikeriil megtorni szigoru kovetkezetesseget, gyozhet az elvezet es a teljesseg. Az idot valahogy megsem tudta megszolitani. Keptelensegnek tiint az egesz, es megint utalni kezdte a szavakat. Csak a gyotrelmes nyiiglddes maradt, azt alaposan megismerhette. Mozgalmasan indult az 1968-as nyar. A szomszedos lakotelepi tonal a nyari sziinet elejen kenyszerleszallast hajtott vegre egy utasszallito repiilogep. Delutan tortent, a szlovakiai magyar fro apja epp akkor erkezett haza az iizembol, o hozta a hirt, hogy valami komoly dolog tortenik. A komoly dolog villamgyorsan meg is tortent: hallottak a robajt, rovid volt, hosszu, mely csend kovette, majd zavart mozgolodas az utcan. Ez a varos reg nem latott mar ilyesmit, a mostani lakok jo resze mar a haborii utan keriilt ide, nem emlekezhettek a bombazasokra, amelyek a lakotelephez kozeli kdolaj-finomitot is a levegobe ropitettek. Nem remiiltek meg, inkabb a zavar dolgozott benniik, sokan azok koziil, akik kivonultak a tohoz, csak oszloppa meredten alltak ott, masok beleugraltak a vizbe, de aztan nem tudtak, hogyan tovabb, megint masok sikongattak es orditoztak, de nem tettek semmi mast. A szlovakiai magyar fro ott allt a sziileivel a parton, es nem szoltak senkihez, neztek, ahogy a szovjet gyartmanyu kis propelleres gep torzse bekesen uszik a vizen, a szarnyai ugy fekszenek a felszinre, akar egy hattyuei, es testek kavarogtak mindenfele, amelyekrol alig lehetett eldonteni, elo vagy halott testek-e. A szlovakiai magyar iro soha nem tudta meg pontosan, mennyien vesztek oda, es mennyien menekiiltek meg, amit tudott, hogy a propaganda szerint a mentesi munkalatok peldaszeriien zajlottak, es a lakossag dicseretes osszefogasrdl tett tanubizonysagot. Nagy szerencsejiik volt, mondogatta meg sokaig a szlovakiai magyar fro apja, nagy szerencsejiik, hogy ezt a pici kavicsgddrot sikeriilt ilyen jol becelozniuk, s valoban, ha csak szaz meterrel elvetik, ha a villamossinek menten siilylyedve nem landolnak pontosan a to medreben, mar a panelrengetegbe rohannak bele. A szlovakiai magyar iro lelekben minden nap ott volt, latta, ahogy usznak be es ki az emberek a gephez, ahogy a hattyuk zavartan gubbasztanak a viz szelen, mint akiket kiszoritottak az otthonukbol, a kislanyok es kisfiuk pedig a parton futkosnak, mintha bucsuba hoztak volna oket. Minden nap ujabb reszletek tiintek fel a szlovakiai magyar iro elott, es ahogy ezeket a szobajaban iilve sorra vette, vegiil mindig ugyanott kdtott ki, a keze a nadragjaba csuszott, es a maga modjan unnepelte meg a szerencses kenyszerleszallast.
