Irodalmi Szemle, 2018
2018/2 - ESTERHÁZY - Kulcsár Szabó Ernő: "Graciőz" kötetlenség. Szólam és írhatóság Esteházi prózájában (tanulmány) / ESTERHÁZY
ti hagyomanyait. Masreszt - ellentetben a reformkori korulmenyekkel - nem allt mogdtte olyan intezmenyi vagy kulturmozgalmi tamogatas, amelynek biztonsaggal, kozmegegyezestdl ovezve tamaszkodhatott volna a felhajtoerejere. Paradox modon raadasul eppen az a kepviseleti felfogas fogadta idegenkedve ennek az irodalmi hagyomany varatlan felertekelodeset eldhivo nyelvi fordulatnak a kibontakozasat, amelyik egyebkent evtizedeken at reflexszeriien serelmezte az irodalom un. nemzeti paradigmajanak elhanyagoltsagat. Az, hogy a kepviseleti irodalomeszmeny nemzeti paradigmajaban eppugy masodlagosnak szamitott a nyelvi „megalkotottsag” hogyanja, mint az annak idejen nagy sikeru Rozsdatemetd- (1962) vagy zHusz ora-tipusu (1964) korrajzregenyekbol, abban leli magyarazatat, hogy ekkorra mar - a muveszeti nyilvanossag erds ideologiai korlatozottsaga kovetkezteben - maguk az irodalomalkotas esztetikai premisszai valtak melysegesen anakronisztikussa. Espedig nem egyszeriien a Finnegans Wake-hez (1939) vagy a „tersegi” Ferdydurke-hez (1937) kepest, hanem meg az 1948-ban itthon megjelent Heliane nyelvfelfogasahoz viszonyitva is. A vilagirodalmi folyamatokrol leszakadt magyar prozairasban egy olyan, nem retorizalhato „termeszetes” nyelvnek a kepzete volt az uralkodo, amely a valosag es a rola tett kijelentesek ismeretelmeleti kompatibilitasanak eszmenyebol szarmazott. A vilagnak valo igaz megfeleles nyelwel szemben tamasztott igenyei a hetvenes evek vegeig lenyegeben esztetikai ketelyek nelkiil uraljak a hazai prozairas fobb poetikai modelljeit. A „pontos rogzites” kovetelmenyenek szemleleti keretei gyanant Meszolynel eppugy ervenyben maradnak, mint Nadas Peternel. Voltakeppen a Termelesi-regeny az elso olyan epikai alkotas, amely tudatos poetologiai megfontolasok menten kuloniilt ki az akkori szovegek kornyezetebdl. Az en mondataimnak - irj a errol kesobb Esterhazy - amugy is valamelyest mas a valosaghoz valo viszonya, majdnem forditott, mint ami normalis. Nem leirom a valosag egy reszet, es akkor ugy ellendrzom magamat, hogy jol dolgoztam-e, hogy ezek a mondatok valoban leirjak-e ezt a valosagot, hanem mondatokat eszkabalok,
