Irodalmi Szemle, 2018
2018/2 - ESTERHÁZY - Kulcsár Szabó Ernő: "Graciőz" kötetlenség. Szólam és írhatóság Esteházi prózájában (tanulmány) / ESTERHÁZY
dyjeben - kortarsaihoz kepest sokkal tobbet enged at a jelenteskepzes jatekaban valo befogadoi reszesiilesnek. A hagyomanyhoz valo viszonyanak ezzel a sajatossagaval Esterhazy prozaja azonban olyan lehetseges kanoni atrendezodes elott is megnyitotta az utat, amilyenre eleddig keves pelda volt a magyar nyelvu elbeszeles torteneteben. A magyar irodalmi kanon epikai vonulataiban hagyomanyosan ugyanis nem tudtak szert tenni meghatarozd helyre olyan alkotasok, amelyekbol hianyzott a valosagabrazolo tarsadalomkritikai erdekeltseg, a sorskozossegi erzekenyseg vagy amelyek barmely mas ertelemben nelkiiloztek az un. letkerdesekkel valo (tobbnyire tragikus) szembesiiles nyomatekat. Esterhazy prozaja sajatsagos kdztesseg jegyeben mutat vissza elddeinek egy olyan lehetseges torteneti konstellaciojara, amelyben Mikszath kozelebb kerul Kosztolanyihoz, mint Jokaihoz, es Ottlik ahhoz a Maraihoz, akinek a muvi kiiktatasa tobb evtizedre affele alternativa nelkiili nepi-urbanus versengesre egyszeriisitette a ket haboru kdzti prozairas kanoni kerdeseit. De ha itt most nem a kulturalis-ideologiai, hanem a szorosabban vett irodalomszemleleti megosztottsagainkbol indulunk ki, akkor Esterhazy jovoltabol talan inkabb mar harom kanoni vonulat potencialis alakulastortenete is valosagga valhat. Mert ha a Petofi - Ady - Jozsef Attila vonulat partallami kanonjan tul egy Arany-Babits-Marai humanideoldgiai vonal kirajzolodasa sem tagadhato el, akkor Esterhazy prozajanak irodalom- es vilagszemleleti potencialja egy olyan harmadik kanonkepzodesi iranyt is lehetsegesnek mutat, amelyben - primer nyelvmuveszeti (tehat elsodlegesen irodalmi) okokbol - a tavoli idobol Arany Janos, majd Kosztolanyi s kesobb Weores Sandor latszanak meghatarozd pontoknak. Azok tehat, akiknel a kiilonleges nyelvmuveszeti teljesitmeny az anyanyelvi irodalmi hagyomany melyen artikulalt ismeretevel es atsajatitasaval all dsszefuggesben. Nem veletleniil irta az Aranyt elmarasztalo Moricz kozeleti okvetetlenkedeseire valaszul eppen Kosztolanyi, hogy Arany Janos „a nep nyelvet olyan magasra emelte, mint senki a vilagirodalomban” [fro es bdtorsag]). Mar csak azert is van kiilonleges jelentosege az irodalmi kanon mostani, nyelvmuveszeti alapzaton mutatkozo atrendezodesenek, mert manapsag - amikor alighogy kikinlodtuk magunkat a marxizmus es a partallami kanon tarsadalmi dogmatikajabol - bizonyos szakmai kbrokben ujra latszik eledni az a tarsadalomtorteneti obszesszio, amely a miivet megint ama kontextusainak egyikebol szeretne levezetni, amelyeket az irodalomnak eddig mindig sikeriilt tulelnie. Itt mintha hajlamosak volnank megfeledkezni az esztetikai tapasztalat egyik megingathatatlan premisszajarol, arrol nevezetesen, hogy meg az un. „tortenelmi tudas alapjat [s]em empirikus tenyek kepezik,
