Irodalmi Szemle, 2018
2018/2 - ESTERHÁZY - Kulcsár Szabó Ernő: "Graciőz" kötetlenség. Szólam és írhatóság Esteházi prózájában (tanulmány) / ESTERHÁZY
hatok a jelenteskepzes onkenyenek uralma ala. Termeszetesen lehetsegesek es vannak olyan irasmuvek, amelyek nem vesznek tudomast az irodalmi Iras primer, nem instrumentalizalhato nyelvisegerol, de a Termelesi-regeny (1979) ota nem minden alap nelkiil vethetd fel annak kerdese, hogy szigoruan veve tenyleg hozzatartoznak-e ilyenek az irodalomhoz. A Bevezetes a szepirodalomba (1986) pedig - mint minden nagy miialkotas - kozvetve ugyszolvan ujradefinialta az irodalmisag onmaganak allitott merceit is. Esterhazy miivenek nagysagrendjet raadasul annak kiildnos kivetelessege is megerositi, hogy a fentiek jo resze nem utolag, hanem egyfajta hatastorteneti egyidejiiseggel lett resze a tapasztalatnak. Es valdban, a Bevezetes... artisztikus alaki es szemantikai szovodesu intertextusai mind erosebb onreflexidval epitettek magukba apalyakezdes jellegzetes kisprozai strukturait. Ezeknek raadasul csupan egyike volt az a Kierkegaard-tol Nietzscheig ujra- es ujraeledo aforizmatikus irasmod, amelyhez a hazai hagyomanyban formailag a sokaig karhoztatott Mikszath-fele anekdotikussag allt a legkozelebb. Hogy az Esterhazynal-szovegek poetikai arculatat mindvegig meghatarozo kisprozai szerkezetek feltunoen az elbeszeles megszakitottsagat tettek a kozles alapformajava, annak aligha a „szintetikus” nagyepikai jelenteskepzes uralmat alaaso Greenblatt-fele miifaji szubverzioban van a magyarazata. A „vilag szilankjait” (Greenblatt) felmutato kisproza szubverziv potencialja ugyan ketsegkiviil tetten erheto Esterhazynal is abban, hogy a megszakitott elbeszeles anekdotikus (Fancsiko es Pinta, 1976), illetve halozatos formai (Termelesi-regeny) meggydzobben viszik szinre a vilaghoz valo human viszony uralhatatlansagat. De hogy a szazadfordulo es a szazadelo epikai hagyomanyat tekintve Esterhazy eppenseggel nem - a szinten kisprozai strukturakban epitkezo - Krudy kanoni folytatoja, abban mar az Esterhazy-proza hagyomanyhoz valo sajat, osszeteveszthetetleniil sajat viszonyanak alkotoelemei figyelhetok meg. E rokonsag itt elsosorban ama kiilonbsegen keresztiil mutatkozik meg, amely Joyce ota epiilt be a modern epika nyelvi tudataba. Mert mig a 18. szazad csodas-jatekos elbeszeleseinek narrativ fantaziaja nem vihette szinre a huszadik szazad nyelvi megeldzottsegenek tapasztalatat, ugy az utomodern proza sem a kettejiik kozt elhelyezkedo realizmus toredezett „tiikorcserepeit” emeli at a megszakitott elbeszeles nyelvretorikai valosagaba. A „vilag szilankjai” igy Esterha-
