Irodalmi Szemle, 2018
2018/2 - ESTERHÁZY - Sebők György: Űrnapló; Varjak (versek)
SEBOK GYORGY URNAPLO 1. (VAKUUM) Mint a leghaboritatlanabb vizek partjan, olyan itt, es olyan csond van, amilyen csak az atomok rejtett melyen zubog. Minel tavolabbra neztem, az emberek annal kisebbnek latszottak, lattam, igy tunnek el a dolgok a felejtes gyomraban is, visszhang nelkiil siillyednek el, velt vetkek es valds tevedesek rantjak magukkal a vilagot is bele. Sosem tudtam eleg messzire hatralni, igy hat repiiltem, most vagyok idaig a legtavolabb. Levego nines, nem is kell, az ember megteremti maganak, ami feltetleniil szukseges. Napjaim rendszerbe huzzak egymast, vegre olyasmi, amihez kepest szabadnak lehet lenni, kevesnek erzi magat az ember, ha nines korulotte a megszokott gravitacio. Innen a bolygo szep es tires, elfelejthetek vegre mindent ebben a szediilesen tuli magassagban. A tengereket, a hegyeket, melyeket is egy anyagbol almodtam meg magamnak, pontosan ugy, mint aki ismeri mar a foldi atmoszferan tuli osszes videket, domborulatot, mint aki eleget almodott hozza. Kikozositem magamban a csendet, de eltunni egeszen nem tudok soha, mint egyetlen tajidegen forma.
