Irodalmi Szemle, 2018
2018/12 - IRODALMI SZEMLE 60 - Czucz Enikő: "Egyszemélyes haláltánc". Kali Ágnes Ópia című kötetéről (kritika)
valik: ktilonbozd szolamok szurodnek a szovegbe jelolve es jeldletleniil, kulonbozo szovegkompozicids technikak vegyiilnek az egyes koltemenyekben, a Narcisz cimu vers utolso szakasza pedig egyenesen az apa, vagy legalabbis egy elhunyt szemely kepzelt monologjakent hat. A beszed- es letmddok vegyiilese soran a formulativ repetitivitas es tiikorszerkezetek mintha a gyermek-ent ideznek meg a Mondoka cimu koltemenyben; az ebrenlet es alom hataran sodrodd, visszatukrozddeseben megkettdzddott szubjektum osztonds mechanizmusaira pedig a tudati-en valaszol: „Hova menekulsz igy, ez a taj nevelt. I Ezek aferfiak, ezek a nok, I ezek a kocsmak, ezek a temetok. I Szemhejadra tusvonalat rajzol az arvasag: I minden sarkon masvalaki volt apad helyett apad - I most felnosz ezen a haldoklo vonaton.” (kiemeles az eredetiben.) Ezen a ponton emelkedik a kdtetfuldn talalhato szerzoi portre igazsaga (Kali Agnes, atutazoban) igazan ars poetikava. A szerelem, a kozosseg es a kotetben hangsulyosan jelenlevo noiseg korvonalazd fogalmai is az apa utan maradt ures hely kdrtil gravitalnak. A szerelmes versek(kent olvashato) szovegek (mint amilyen a Hetvege, a Soulbitch vagy a Buntudat) egyes jelentesretegei egy olyanfajta identitasalapozo, illetve megdrzo ismetlodes, a szemelyes mitoldgiahoz tartozo ritualitas felol valnak ertelmezhetove, amelyek a csaladi tragediara reflektalo szovegekben alapozodnak meg (pl. Nekemet, Anyatej, Babel). A kotet egyik legtisztabb szdlamu, Nem a szerelemrol cimu szabadverse mutatja meg a predesztinativ kontinuitast a ket eltero minosegu, az apai es a szerelmi kapcsolat kozott: „egyszer el akartam mondani, I milyen a kislany egy idegen szemebe zarva, / sarga fogsorban viszontlatni ot, I osszevarrt szajjal lihegni. I megbanni a legelejen, I es vegigcsinalni lelkiismeretleniil. // nem a szerelemrol akartam beszelni, I hanem a felelemrol. a kislanyrol, I ahogy apja nyakaba til es orditja: I nd vagyok.” A noiseg leggyakrabban a seriilekeny es felaldozando korporealitassal keriil osszefuggesbe az Opia szovegvilagaban (Venasszonyok nyara, Luna), a kereszteny-misztikus kodrendszer athallasai pedig egy kulturalis-szimbolikus meghatarozottsagu vegtelenitett idobe emelik a csalad notagjainak sorskozdsseget. A szeretett elvesztese visszafordithatatlan es megkeriilhetetlen („visszafele irsz, nem tudsz atlepni rajta”, Vagyidomitas), az uj elet es a megvaltas igerete, a szo testesiilese meg az alom, a nyelv es a ritusok tereben is sikertelensegre iteltetik: „ejszakara az agyunk mutoasztalla valik / te meg rosszarcu ndgyogyasz leszel I cafatokban csuszik ki beldlem az erd // leallftod a gepeket / mindig ugyanazt mondom hogy nem a te hibad I en nem tanultam meg idoben sziilni” (Buntudat). A Babel cimu versben a vilaggal valo nyelvi kapcsolatot a gyermekhalal felett erzett, kozmikus meretu, a test csonkulasaval
