Irodalmi Szemle, 2017

2017/7-8 - Széchenyi Ágnes: Egy "Export-dráma" magyar kontextusai. Molnár Ferenc: Játék a kastélyban (tanulmány)

ton vegul meg is adja magat eroszakosan kozeledo egykori szeretojenek. A helyzet botrannyal fenyeget, a tehetseges fiatal komponista varhato ongyilkossagi gondolatait kivedendo, Turai, a szerzoparos egyik tagja, s egyben Molnar alteregoja fennmarad az ejjel hatralevo reszeben es ugyanazokat a szavakat foglalja egy hirtelen kigondolt szindarabba, mint amik elhangzottak. Bosszubol gonoszul meggyotri az dregedd szineszt, hosszu francia nemesi neveket ad a szajaba, mig a nd konnyu, rovid valaszokat kap a szerzdtol. S amikor Almady ezt szova teszi, Turai csak annyit mond neki, „Sardou ezzel a rovid beszedmodorral szokta jellemezni darabjaiban az o hires asszonyi alakjait.” A francia Victorien Sardou akkor nagy neve mdge bujik Molnar, akit nem mer megkerdojelezni a felmuvelt szinesz, es lenyeli merget. Raadasul Molnar megforditja az ejszakai szereposztast, a delceg es eredmenyes hodito helyett egy raszedett pojacat kell alakitania. A „Sardou-darabban” a ferj gyanusitja a feleseget, itt ellenkezoleg, a szinesznorol bebizonyosodik, hogy artatlan.

Az elkinzott ifju zeneszerzo elott probaltatja el Turai a darabot, sot, felkeri ra, hogy sugjon a szineszeknek, mig o meg nem erkezik. Arra is volt gondja Turainak, hogy az o kezirasat Almadyval masoltassa le, fokozando a hitelesseget. A fiatalember fokrol fokra felismeri az ejszaka hallottakat, de ugy, hogy kozben belatja, ezek a trivialisan egyertelmu („O, ezek a formak! Ez az isteni rozsaszinu bor, mily gdmbolyu! Sima! Barsonyos! Illatos!”) es alehetetlen fordulatok is („Ugy szeretlek, mint egy felhokarcolo a felhot, amely felette lebeg, de az elso szellel elropiil!”) egy „valodi” jelenetbol valdk. Az egyertelmu utalas a finom vallakra es mellekre a „darabban” a hosszu nevu, inert szarmazasaval biiszkelkedo francia uri hobbikertesz primor, egy szem barackjava lesznek, s a szinesszel felsoroltatja az osszes kozeli marki „sok kilometeres” nemesi eloneveit es birtokait is. S amikor Almadyt felhaboritja a nyelvtord biflazas - „Ezek mind az en szerepemben vannak!”- Turai nyugodt hangon, mint kivulallo, besegito korrepetitor valaszt ad: „£pp azert tessek onnek megtanulni.” A nehezebben ki magyarazhato felhokarcolo pedig az Eiffel-torony, mert a szineszno-grofne megbantottsagaban Parizsba akar utazni. A probajelenetben az dregedd szinesz a foszerepld, a bosszumondatok az o lejaratasat szolgaljak. Bar a szinesznot kell kimenteni a darabbal, a nd sem kap felmentest, nem magasztosul fel. Ha osszegyujtjuk a darab ra vonatkozo, elszort mondatait, ot is boven eri kritika. Az egykori „kis szininovendek” es Almady kapcsolatat azzal az egyezmenyes ironikus megjegyzessel talaljak egymas kozott, hogy a hosszerelmes „elorehozta a hangjat”, ami nem jelent mast, mint hogy a fiatal lany az oregebb szinesz karjaban kot ki, s egy ideig a szinesszel folytat - szinte kotelezo - viszonyt. „Megszokott histdria” - legyintenek ra. De, amikor menyasszony lesz! „Van neked arrol fogalmad - kerdezi Turai szerzotarsat, Galt -, milyen szenve-