Irodalmi Szemle, 2017
2017/7-8 - Szászi Zoltán: Fél-vidéki levelek - Az utolsó levél (tárca)
SZASZI ZOLTAN FEL-VIDEKI LEVELEK- AZ UTOLSO LEVEL Csak a nyar tud igy, jo Hermanom! Bizony, csak ez a vakmeleggel fejbekolinto nyar tud igy gyaszolni, unnepelni, siratva kacagtatni, es maga is a fajokkal egyutt kacagni mindenen. Az a pocsek ebben az egeszben, hogy el se mondhatom, s ha leirom is, hiaba, se nem hallasz, se nem olvasol. Egy bizonyossag van, a mindorokke. De azt meg mindketten porba szellento korunktol utaltuk, mindig ezzel jottek, foleg telen-nyaron helyenkent piros szallal himzett berliner kendot hordo roskatag dedanyad, hogy majd az drokkevald mindbrokre rafagyasztja a pofatokra azt a szemtelen mosolyt! Persze, kirohogtiik mindig, egyreszt mert olyan szaga volt, mint a borgyari iilepito kadnak, masreszt meg allandoan koszlott, am egykor minden bizonnyal elegans ruhakban jart. Most biztosan osszefutottak mar, kisztihand a nagyaszszonynak, aki barone volt, megis szerelembol megszdkott a parades kocsisaval. Ami igen nagy felbolydulast okozott anno az uri korokben, az egesz nehai elkartyazott varmegyeben, meg meg a szomszedosokban is. Nem nagyon szerettetek errol beszelni, mert ugye kasztvaltast lefele nem igen tesz ki a pedigrere az emberfia, am igy lettel te megis kis baro, es iikapad utan kaptad a Herman keresztnevet. Ez kertil most foled. Kis tablacskan, finoman, diszkreten, egyhazi szertartassal, ahogy illik hozzad, a vasporban szocializalodott, mindig kertre vagyakozo uriemberhez, mert ugye te aztan tudtad, a szertartas szart se er, vagyis annyit, mint halottnak a csok, s a vaspor adta a kenyeret, ami mozgatta a foldet olyan hatalmas szeretettel turo, bumfordi nagy kezeidet, amelyek hamarost egygye valnak a porral. Mit dumalok itt, hiszen nem is kertil foled semmilyen tabla, majd ha hamvasztasod utan lesz valahol egy hely, ott megjeldlik azt, bar te, ugy tudom, ezt se kerted, hanem kedvenc kerti diszfad toveben szeretnel visszakeriilni az orokkevaldba, mindorokke. Velem meg megint ki van tolva. Ki. Kurvara. Dezertor vagy! Amit adtal, azt most. Elasom magamban. Kikel majd bennem. Vagy sem. Mindig mondtad, annyi piaval izgattam a szivem, hogy ha feldobom a patkot, ki kene fdzetni engem valami specialis palinkanak. Jo, de ilyen palinkas talajban kihal minden. Kimarja a szesz az eletet. Az emlekek belefulladnak. Most mar itt vagyok ohajtott helyemen, az oceanig kerti ut visz, annak vegen homokdunek, mindig kek az eg, meg viharkor is, csak akkor ridegebben csillog. Van viz eleg, kimosni beldlem mindazt, aminek ki kell mosodnia. Van minek. Mergek es indulatok soitol meteres lerakodasok vannak bennem, azokon at asva probalok meg olykor eljutni egykori dnmagamhoz. Te voltal az uton, ezen a melyfeltara-
