Irodalmi Szemle, 2017
2017/6 - TRANSZKULTURALIZMUS - Irena Brežná: Hálátlan idegen (próza, Vályi Horváth Erika fordítása) / TRANSZKULTURALIZMUS
Egy iij epitesii lakasba koltdztiink be a kiilvarosban. A sziileim egy vegyi festekeket gyarto ceg tizenkettedik emeleten kaptak munkat. Anya biiszke volt, hogy neki koszdnhetden a vilag szinesebbe valt. Miutan megkaptak az elso fizetesiiket, elmentiink butort vasarolni. Egy csaladi haz pincejeben a haziur alig hasznalt haztartasi berendezeseket es butorokat mutatott, es elmondta, mennyibe keriil, erre anyam a fejet csovalta es csettintett a nyelvevel. A haziur minel figyelmesebben nezett benniinket, annal inkabb elszomorodott. Es mintha ez felviditana, kezdte lenyomni az arakat. Addig csokkentette, mig anyam ra nem bolintott. Ez a ferfi a jelenletiinkben szegyellte a hazikojat, a nyugalmat, amelyben elt. Amiatt is restelkedett, hogy nem tehet semmit az igazsagtalansag ellen, amely a hazankat erte, majd’ elsiillyedt szegyeneben, amiert anyam ennyire bruit a hasznalt butoranak. Bar megilletddott, mertektartoan iigyelt arra, ne alazzon meg benniinket a tul alacsony aru portekajaval. Akkor meg nem tudtam, hogy letezik tisztesseges megszegyeniiles is, de epp ez volt az, amivel szembetalaltuk magunkat az idegen helyen a polgari limlomok kozott. Es ahogy az a koszontd ceremoniaknal dukal, ajandekot is kaptunk. Amikor rakerdeztem, mennyibe keriil egy piros kilim szonyeg, a ferfi felemelte a padlorol, ovatosan, mint egy ujsziilottet, es azt mondta:- A tied. Nem sohajtott fel, nem is nyomott nyalas puszit a homlokomra. Igy tudtam meg, hogy a jo erzeseket itt elpalastoljak es partizankent csendesen elrejtik. Este lefekiidtem a kilim szonyegre, es sirtam. Azota a siras heti egyszer meglatogatott, kitartam elotte az ajtdt, es egesz ejszaka egyiitt maradtunk. Az egyik ilyen ejjel tudatositottam, mennyire gazdag vagyok. Volt valamim, ami a szegyent erzo ferfinak nem: tragikus sorsom. Nem kellett gondot csinalnom abbol, hogy elveszithetem. Azzal sem kellett torddndm, hogy idokozben veszit az ertekebol. A tragikus sors allando erteket kepviselt. Azok az emberek, akik csak kis szerencsetlenseget ismertek, mindenfele banalis dolgon idegeskedtek. Itt nem volt sosem gond az arubeszerzessel, minden a rendelkezesiinkre allt, volt mosdgep, auto es tisztitoszer. Anya arra a kovetkeztetesre jutott, hogy boldogok vagyunk.- Mi a bajod allandoan, te morcogi, nevess mar egy kicsit! - mergelddott. Amiota elvesztettem tarsadalmam szeles vedoburkat, allandoan magamat sajnaltam. Kelletleniil dacoltam az ismeretlennel. Targynak ereztem magam, amelyet anyam beallitott egy idegen hazba, mint a gyereklany menyasszony, szaz ewel ezelott, akit egy orszaghoz adtak noiil, egy szigoru oregemberhez. Szeretnem es tisztelnem kellett, egesz eletemben hii-
