Irodalmi Szemle, 2017
2017/3 - Bogyó Noémi: Vakfoltok (regényrészlet)
Adam a papir utan nyult, s megprobalta ertelmezve elolvasni azt, ami rajta allt, de szeme elott a betuk mindegyre osszekuszalodtak, a szavak osszefugges es ertelem nelkiiliek voltak. Szo volt benne titoktartasrol, allamtitokrol, az allamtitok megserteserol, jelentesekrol, anonimitasrol, kotelezettsegekrol. Most ujra megszolalt a hang, ami egeszen addig nem letezett, meg Adam at nem lepte a borton kapuit: Nem is olyan szornyu, s ha nem lesz semmi jelentenivalod, akkor sem tehetnek semmit. Csak kijutni innen, ujra elni. Mindegy, hogy milyen aron. Ne feledd az ornitoldgust, az is artatlan volt. A felelem ujra gorcsbe huzta a torkat, ugy erezte, egy hangot sem tud kipreselni magabol.- Gondolkozzon el rajta, hogy mi legyen a fedoneve. En a piktorra gondoltam, de ha maganak mas dtlete lenne, azt is elfogadjuk.- A piktor jo lesz - nyogte ki Adam. Blazek nagy nyomtatott betukkel irta ra a papir fejlecere: PIKTOR, majd tollat nyomott a kezebe:- Itt irja ala. SOFIA NAPLOJABOL 1989. 11. 23. Annyira masok most ezek a novemberi napok. Sosem gondoltam volna, hogy valaha melegseggel fogok gondolni sotet, nyirkos reggelekre. A kod elfedi a jovd perspektivajat, teret enged a kepzelet alkotoerejenek. A kormos, egbe meredd kemenyrengetegek mogul felkelo nap pedig athidalja az alom es az ebrenlet dimenzidvaltasat. Es Ion feny, es Ion villamosok csilingelese, es Ion dmlo fust kemenyobeliszkekbol, es Ion PRAVDA, ami aligazsagokat kozol, es Ion demonstracid, hogy kimondott szavakban egyiitt almodjuk a jovot, mi, az utca nepe. Es Ion Sofi, akit kulonbozd hofoku lazak emesztenek, es Ion Martin, akit teljesen beszippantottak az esemenyek. Delutan egy kave erejeig sikeriilt csak elcsipnem. Egyik cigit szivta a masik utan.- Martin, te eddig nem dohanyoztal - jegyeztem meg az otodik cigirol cigije utan. Legyintett:
