Irodalmi Szemle, 2017

2017/12 - SZABÓ LŐRINC I. - Forgács Péter: Boldog karácsonyt! (próza)

par masodpercig, aztan hiaba fulelek, mar csak a kocsimat hallom alapjaraton duruzsolni. Ovatosan ujra megkdzelitem a csapdajtot, s megprdbalom megemelni. Nyilik! Nyilik! Megmenekiiltem! Lassan kimaszom a negyzet alaku nyilason, korbekemlelek, de nem latok senkit, elindulok hat a kocsi fele. Ures. Leallitom a motort. Latom, hogy a szerszamosszekrenyt a kocsi utan kbtottek, ugy huzattak el a csapoajto foliil. Mi tortenik itt? Mi a fasz van? Annyira ertelmetlennek tunik az egesz, hogy ugy dbntok, egyelore nem is ragodom rajta, haza akarok menni, amilyen gyorsan csak lehet. Felveszem a bordzsekim, belekotrok a zsebebe, minden a helyen, eldveszem a mobilomat, az ora 0:42-t mutat, haha, tobb mint ket drat aludtam, a nem fogadott hivas Martie volt 21:58-kor, hm, erdekes, allapitom meg, aztan leakasztom a horogrol a vontatokotelet, behajitom a garazsba, lecsukom a pince ajtajat, es mar majdnem razarom a garazskaput, amikor eszembe jut a karacsonyi fenyd. Ujra kinyitom a kaput, es a talpan katonasan allo, sertetlen fat kicipelem a kocsihoz. Berakom a csomagtartoba, bezarom a garazst, es mintha mi sem tortent volna, hazavezetek.

Ejjel egy koriil erek haza, kisse kapatosan, a lakast iiresen talalom, Marti meg mulat. Kivonszolom a fat az erkelyre, majd a korlatra tamaszkodva, felnezek a Holdra. O tudja, ki volt a tettes, de nem arulja el. Meg jo, hogy a tomerdek titok sulya alatt nem pottyan le a foldre! Nem is faggatom tovabb, ugyse tole kapom meg a valaszt, ha megkapom egyaltalan. Kimeriilten, atfagyva, a lelkemben valami kiilonos hidegseggel allok be a zuhany ala, gyorsan letusolok, ehseget nem erzek, inkabb iiresseget, amit a bizonytalansag okoz. A faliora fel kettot mutat, amikor agyba bujok. Az ev leghosszabb ejszakaja, na hiszen! Nem vagyok kepes elaludni, pedig alig ot ora mulva ujra ebren kell lennem, hogy idoben beerjek az iskolaba. Meg var ram az utolso tanitasi nap.

Ujra leperegnek elottem a garazsban tortentek filmkockai, ujra hallom a csapoajto sulyos csattanasat, a pincebe beszurddo hangfoszlanyokat, de leginkabb a tehetetlenseg erzese viselt meg. Es a nyitva maradt kerdesek. Ki es miert?

Reggel, amikor megszolal az ebreszto, Marti ott fekszik mellettem, alszik, mint a bunda. Ugy latszik, megiscsak sikerult elaludnom, mielott megjott. Semmire nem emlekszem. Lehet, hogy o sem. Nagy valoszinuseggel jocskan be volt csiccsentve, mert ruhastol fekszik az agyon, es kis pukkanasszeru hangokat hallat, ami nala a horkolast imitalja. Ahogy vegignezek rajta, vegleg meggydzom magam, hogy az egvilagon semmi koze nem lehet a tegnap tortentekhez. Ha viszont nem tud semmirol, miert kellene ezzel egyaltalan traktalnom? Talan el sem hinne, ha elmeselnem, arra gondolna, hogy begolyoztam, hogy frusztral az iskola, s egy kis figyelem-