Irodalmi Szemle, 2017
2017/12 - SZABÓ LŐRINC I. - Forgács Péter: Boldog karácsonyt! (próza)
a mobilom ebresztojet, meghozza, varjunk csak, igen, 22:20-ra! Kedves hallgatdink, pontos idojelzest adunk: negyed tizenegy mult ot perccel. Aszongya, hogy akkor majdnem hat oraja gubbasztok itt lenn. Kolosszalis, gratulalok! Jobb hijan ezt az informaciot is kepzeletbeli koccintassal imneplem meg, mar nem is szamolom, hanyadik pohar bornal tartok. Minek? Viszont azt erzem, hogy faradok, majd leragad a szemem, legszivesebben elvetnem magam, es szunditanek egy jot. Lekapcsolom a lampat, ahogy otthon is tennem, es a kishordon iilve hanyatt dolok a nagyra, begyurom a fejem ala a torldrongyot, osszefonom a karjaimat, es egy Glenn Miller-dallamot dudoraszva lassan elnyom az alom. A vegelathatatlan tengert latom, vitorlaszarnyu albatroszok cikaznak a viz felett. A part homokja feher es finom szemcseju, akar a porcukor. Marti fiatal es gydnyoru, Bence tan negyeves, ha lehet, a tajtekos hullamokat probaljak meglovagolni egy viragmintas matracon egyensulyozva. Onfeledten kacagnak, kozben ki-kiintenek felem, ahogy a kis kezikameraval igyekszem megorokiteni a pillanatot. Aztan teljesen varatlanul a kamera keresojeben megjelenik egy hatalmas vizfal, egy tobb tiz meter magas hullam, ahogy iszonyatos sebesseggel kozeledik a part fele. Leengedem a kamerat, es szabad szemmel kemlelem a nyilt tengert. S tenyleg, nem optikai csalodas, valoban katasztrofa kesziil. Hadonaszni kezdek, kozben orditva probalom tudatni veliik, hogy veszelyben vannak, de ok tovabbra is mosolyogva integetnek vissza. Vegso elkeseredesemben foldre ejtem a kamerat, berohanok a vizbe, kozben lengetem a karom, majd ketsegbeesetten uszni kezdek felejiik, ok csak kuncognak rajtam, ahogy rendre visszavet a hullam, de aztan a fulsiketito morajlasra hatrafordulnak, sikoly szall az eg fele, es en tudom, hogy tehetetlen vagyok, orokre el fogom oket veszteni... Furcsa hangra riadok fel, az alomtol zaklatottan probalom lokalizalni a hang forrasat. Mintha lepteket hallanek a fejem felett, ezek szerint a garazskapu nyitasat ataludtam. A csapoajto felol erolkodes zaja hallatszik, aztan egy darabig csend van. „He, van ott valaki? Ki akarok menni!” kialtom, s kozben dklommel verem a csapbajtot. Valasz helyett szuszogast hallok, majd lepteket es egyeb, nehezen felismerheto zajokat. „Azonnal engedjen ki!” De ekkor felbdg egy gepkocsi motorja, ha jol hallom, a Fordom az, majd hatalmas diiborges tamad a fejem felett, kicsit vissza is huzodom, de az egesz alig tart
