Irodalmi Szemle, 2016

2016/10 - RÉGIÓ - Száz Pál: A táj imagináriuma (Maroš Krajňak Carpathia című könyvéről) / ÍZLÉSEK ÉS POFONOK

A felterkepezes, a tokeletes szimulakrum megkepzesenek vagya itt tulajdonkeppen a taj megirasanak lehetoseget metaforizalja. Ez persze lehetetlen feladat. Am a szoveg tekinthetd „merevlemezre masolt" programnak, az olvaso imaginacioja pedig annak a bizonyos „alkalmazas[nakj."

E gondolatok menten velik ertelmezhetove a regenyt megnyito szamozatlan passzus: „Nezem ezt a helyet, amely suritve magaban hordozza az ot Zonara osztott, teljes teriiletet. Innen ered a Zonak minden jelensege." (7.) Ez a kezdeti pozicio, az eredet, a forras, vagy mint a nepmesekben, a vilag koldoke. Olyan imaginarium, amelybol a szamozott fejezetek kepei mint a hegycsucsok fonodnak ossze a szemlelo (olvaso) koriil.

A hegyek kdzott nagy ur a sotetseg: rovidebbek a nappalok, am hosszabbak a naplemente es az ejszaka kozotti (Ivo Andric, egy masik hegyvideki, kelet es nyugat talalkozasaban fekvo taj kronikasanak szavaival) „magikus orak." A senkifoldje alomszeru kulisszai kbzott vagyunk, ahol egyre abszurdabb helyzetekbe keveredve, egyre bizarrabb alakokkal talalkozunk - a Zonak taja a kafkai kastely es a borgesi konyvtar rokona: dnmagaba zart, dnmagat allandoan feliilird labirintus tele a be- es atlepes kapuival. „Igazi Sztalker vagyok most, aki hoszszu idd utan visszater a Zonaba, es az eddigi erzekelesemet alommal valtom fel, hogy befogadjam a reg halott Tarkovszkijt." (108.)

[Zonak forditva] Maros Krajnak regenyet forditani komoly feladat, mert bar mondatai egyszerunek tunnek, termeszetesen folynak, eppen ezert, s intenzitasuk miatt nehez megszolaltatni oket egy masik nyelven. Boszormenyi Peter azonban kivaloan teljesitette ezt a feladatot. Szerencses dontesnek tartom, hogy a fordito nem kovette szolgain az eredetit, optimalis szabadsagot engedmenyezett maganak a mondatok tagolasa, a szovalasztasok, osszevonasok, atrendezesek, stb. tekinteteben. Igy nemcsak a mu koltoi vilagat tudta ujrateremteni, de a mondatritmusat es a prozodiajat is, amely mar talan zenei ereny.

Egy felreforditast azonban kenytelen vagyok szova tenni, mar csak kiemelt szerepe miatt is. A magyar peldanyt a szerzo a csaladjanak „es Noranak" ajanlja. Az eredetiben a csaladba be nem fero titokzatos noalak helyett a „a Norovi", tehat „es Noronak" szdlo dedikacio szerepel. A nemvaltas nemtelen nyelviinkben itt plane szemet szur.

A foldrajzi nevek forditasanak drok dilemmaja is elokeriil. Hogy a helysegnevek magyar valtozatat hasznalja olyan helyek eseteben, mely a magyarok szamara ismeros es otthonos (mint Nagymihaly vagy Pozsony vagy Nagyszollds), nem szorul magyarazat-