Irodalmi Szemle, 2016
2016/9 - Szászi Zoltán: Fél-vidéki levelek (tárca)
IDEGENSEG valamelyik ruhacska, a szemiink elhomalyosodott, a sziviink mintha elszorult volna, a szank meg szinte kicserepesedett. Talan tizenhat evesek voltunk, mar tul az elso DETVA markaju, mezitlabas cigarettakon, neked mar volt egy Wildcat markaju farmerod, en viszont csak egy magyarorszagi Trappert tudtam akkoriban venni. Azon a nyaron, a strandon diakmunkaztunk, gondoltuk, kamaszkorunk legszebb nyara van kilatasban. Az eg kozel volt, s a gondok meg tavol. De amikor ezt a nyugdijaztatast megtudtam, az volt az omlas. Legalabbis nekem. Naiv bolondok, hogy hittiik, nekiink mar jobb lesz! Ezt igertek eveken at. (Megnyugtatlak, meg mindig ezt igerik, mindig ezt fogjak igerni, es nem lesz jobb! Sohamar. Nevermore - Poe szerint!) Azt is hajtogattak, hogy ez a hare lesz a vegsd! Na, egy nagy biidos fraszt, Hermanom, egy nagy fraszt lett az a hare a vegso! Tudod, draga Uchtritzer baratom, milyen nyugodt voltam en akkoriban. Ugy altalaban. Rendszer? Engem az nem erdekelt! De ez, ugye te is igy emlekszel ra, ez mar nekem is sok volt akkor. Ez az ifjusagi vezeto nyugdijaztatasa! Veletlen volt minden. Amikor ezt megtudtuk, az is. Fontos veletlen. Mas lennek, ha nem akkor es ugy. Ahogy eppen a varoshaza kornyeken boklasztunk, szombat delutan, szabadunk volt, egesz heten mi huztuk a takaritast a medence koriil. A varoshazan meg a nagy surges-forgas. Sok ismeros es ismeretlen, mind kioltozve. Vigyorogva es hatalmas diszcsomagolasu dobozokat cipelve vonultak sorba, fel a diszterem fele. Csak bamultuk, ahogy hordtak a csomagokat, be a fobejaraton, a nagy, diszes faragott ajtdn be. Mit ad isten, azt is meglattuk, hogy a masikon, azaz a hatso veszkijaraton a nyugdijaztatott ifjusagi vezeto zsugori felesege meg kifele cipeli, egy zart Skoda 1203 furgonba hordta vissza a csomagokat, hogy azokat a rakovetkezd hetfon penzre valtsa, mikent aimak te allitolag tanuja voltal, sot ra is kiabaltad a zsembes zsugori asszonysagra ezt az urt verb szemtelenseget. Melyiket hoi vettek, ugyanabba a boltba hordta viszsza onagysaga. Bocsanat, nepi ellenor elvtarsno. Mert minek lett volna nekik harom szines televizio, negy villanyszamovar, hat Lenin osszes muvei, kilenc Arany Zsuzsanna nevu teljes szettet tartalmazo poharkeszlet, ha azoknak az ara egyebkent meg kifejezetten jol johetett a hiilyegyerek unoka tanittatasanak finanszirozasara. Mert helyben meg csak volt valaki a nyugdijaztatott ifjusagi vezeto, de Pozsonyban? Ott mar nem. Ott senkicske volt, egy apro pondrocska. Partpondrocska. A draga kis unoka - ugye emlekszel ra, Pojaca becenevvel futott a varosban, micsoda egy pipogya kis frater volt, te, kepzeld, multkor Pozsonyban a Nota Bene lapot arulta, mikor az utolso onkologiai kontrollvizsgalaton ott jartam - szoval ez a Pojaca meg odajart a Comenius Egyetemre, tudomanyos kommunizmust tanulni, akkor volt elsoeves, mikor a nagypapa
