Irodalmi Szemle, 2016
2016/1 - NABOKOV-ÁRNYALATOK - Nagy Hajnal Csilla: Hét: Frankie (próza)
ha szeretnem, es tele szajjal vihog, tai an azert, hogy ilyenkor megmutassa, mekkorara nyilik, en meg kedvesen mosolygok, hogy kosz, de en meg mindig nem annak a csapatnak jatszom. Persze ha hazasodni akar valamikor, remelem, ott leszek az eskiivojen, d meg semmit nem ert beldle, csak azt, hogy kedves vagyok, es nem durvan elutasito, ezert harom-negy cigisziinettel kesobb, talan csak hogy teljen az ido, es ne alljunk ott teljesen csendben, ujra elmondja. En meg csak csodalkozom, hogy nem unom meg hallgatni. A konyhafonokot, Kovainet magazhatom, ami a Pierre-rel toltott nap kozvetlensege utan oriasi feliidules. Este bemegyek hozza, udvariasan leszid, de azert hozzafuzi, meg mindig en vagyok a legjobb szakacsuk, es meg mindig all az ajanlat, hogy az egesz hetet en dolgozzam le a konyhan. Udvariasan visszautasitom, rejtelyesen hivatkozva megmagyarazhatatlan teendoimre, Kovaine pedig mosolyog, bolint, persze, megerti, es helyben kifizet. 4. Elfordul a kulcs a zarban, belep, de alig hallani mozgolodast, Lisa macskatalpakon kozlekedik. Tudom, hogy 6 az, masnak nines kulcsa a lakasomtol. Kiveve persze, ha valamelyik prosti masoltatott maganak, de ezt valamiert nem tartom valoszinunek. A kanapen olvasok, szepen, rendben leteszi a kabatjat a karfara, mellefekteti a taskajat, aztan leiil velem szemben, koszones es egy szo nelkiil, es engem figyel. Sok egyeb tekintetben is olyan, mint egy macska, vorosesszoke haja a vallaig er es mindig osszeborzolja, eltakarja vele a szemet, a szaja egy reszet.- Mit csinaltal ma?- Olvastam - felelek, de valojaban csak a masodperceket szamoltam ket lapozas kozott. Lassan bolint, nem tesz fel tobb kerdest, a konyhaba megy, ha nem neznek oda, eszre se vennem, hogy eltunt, nem csinal zajt, a mozdulatai pontosak es puhak. Jatszi konnyedseggel tesz fel vizet a kavenak, csak neha remeg meg a keze, amikor valamilyen nehezebb targyat kell felemelnie. Moge lepek, es megerintem a jobb vallat, ilyenkor mindig ugy csinal, mintha nem erezne, mintha az eszlelest is elvarrtak volna a csonkban. Fozni kezdek, mikor Lisa leonti a kavet. Az en multamrol jobban szeret beszelni, mint a sajatjarol, minden penteken megkerdezi, almodok-e meg a lanyrol. Igen. Minden ejjel, de ezt nem teszem hozza. Azt viszont igen, hogy napkozben aztan mar nem almodom rola. A legkevesbe sem feltekenysegbol kerdi, szamara Vivient valami megfoghatatlan es csabito kod ovezi, egyszeruen kozelebb akar keriilni hozza, ugy erzi, kozelebb kell keriilnie hozza. Ugy tudja, hogy halott, es tulajdonkeppen en is ugy tudom, pedig nagyon is eletben van. Nem szamit. A penteket eppen ezert egy kicsit kevesbe szeretem, mint a keddet, mert egy fullaszto, halott emlekben kell turkalnom, aztan ugy alakitanom a valdsagot, hogy attol Lisa ugy erezze, kozelebb van. Nem hozzam, nem Vivienhez, meg csak nem is magahoz, valami kulonoshoz. Ezert ilyenkor lassan fozok. Olyasmit valasztok, aminek elkeszitesi modjahoz tartozik legalabb fel ora a tuzhelyen, aztan tovabbi ket-harom ora a siitoben. Es vegig rola kell meselnem, rola kell reszigazsagokat allitanom, ovatosan iigyelve a reszle-
