Irodalmi Szemle, 2016
2016/1 - NABOKOV-ÁRNYALATOK - Nagy Hajnal Csilla: Hét: Frankie (próza)
- Megis mit hallottam volna?- Nem tudom... - komorodik el Zsuzsa. - Akarmit. - Most mar elmosolyodik. Az igazsag az, hogy sosem voltunk eleg erdekesek ahhoz, hogy anyank veliink logjon. Mindig is jobb szerette a bortondket. Tulajdonkeppen mind a ketten ott fogantunk, velem mar hat honapos terhes volt, amikor kiengedtek.- Ne fogd mindig anyara, hogy el vagy cseszve, egyebkent - mondom halkan, mire Zsuzsa oriasi kacajban tor ki.- Sose fogtam, torpe. - Torpenek hiv, pedig mar kamaszkoromra behoztam es joval tul is leptem a kettonk kdzti kiilonbseget.- Jo, de mindig valahogy arrol jut eszedbe, erted.- Megint kavarsz. Fdzok neked inkabb - mondja vegiil faradtan, kihorpinti a zold teat, es felkel a kanaperol. Minden szerda delelott atjon, kerdezes nelkiil magyaraz valami kiabranditot az eppen aktualis fiujarol, aztan foz ram, mintha nem en lennek a kedvenc fozomusoranak foszereploje. Amig valami elkepesztoen unalmas etel eloallitasaval vacakol, en igyekszem olyan hatarozottsaggal teblabolni a lakasban, hogy ugy tunjon, nem erek ra vele tarsalogni. Mikor mar majdnem kesz az ebed, megteritek a konyhaban, csendben keriilgetjtik egymast, az asztalra teszi, amit kotyvasztott, most eppen egy nagy fazek zoldseglevest es bolognai spagettit (most eppen, mint mindig). Tovabb beszel Tamasrol, gyozkodi magat, hogy talan ez most mas, es latom rajta, eg a vagytol, hogy Tamas se legyen mas, hogy ot se tudja vegiil megvaltoztatni, es ujra a tehetetlen, megtort, egyediilallo ketgyermekes asszony szerepeben sapitozhasson par hetet, amig bele nem botlik valami teljesen egyertelmu helyen, mondjuk az anonim alkoholistak gyulesen, a kovetkezo Tamasba, akit majd mondjuk Zolinak fognak hivni. Valami nagyon kiilonos nyitvatartasi elhatarozas alapjan nem hetvegen, hanem szerdankent van zarva a bolt, ahol Zsuzsa eladokent dolgozik, igy ilyenkor az egesz napjat velem tolti, egeszen addig, amig el nem kell menni az iskolaba elete ertelmeiert, a ket rohadt kolyokert, akik imadjak az anyjukat. Elkiserem Zsuzsat, valtok par szot valamelyik tanarnovel, dicseri oket nekem, mintha erdekelne, en meg ugy csinalok, mintha nem erdekelne. Valamiert diihos vagyok rajuk, hogy olyan fiatalok, elore utalom a hibaikat, elore utalok minden rossz dontest, amit hoznak majd, de hazamegyek veliik, es olvasok nekik, es fdzok veliik, amig Zsuzsa Tamassal veszekszik a telefonba. 3. Csiitdrtokdn egesz nap egy konyhaban vagyok, egy lerobbant, olcso etterem konyhajaban, potom penzert, es csamcsogo, rohogd emberek etelet keszitem el. Pierre, a pincer csak az etelek nevet tudja magyarul, meg hogy „gyorsan baszmeg", es ilyenkor tele szajjal vihog. Felorankent kimegyiink egy cigire, ezert amikor bent vagyunk, rohadt gyorsan kell, baszmeg, tenykedni, hogy mindenki kabe idoben ki legyen szolgalva, persze azert ugy csinaljuk, hogy legyen okuk panaszra, es joguk is volna ra, ezek itt azonban annyira igenytelenek, hogy ezzel a joggal sosem elnek. Pierre minden harmadik cigisziinetben emlekeztet ra, egyezmenyes jelekkel mutogatva, hogy ha akarom, o barmikor atjon hozzam, little money, es elvegzi a dolgat,
