Irodalmi Szemle, 2016
2016/7-8 - NYÁR - Nyerges Gábor Ádám: Ami kifelejtődött a nyárból (regényrészlet) / NYÁR
NYAR melyiket valasztana (mikozben persze nana, hogy a Siinbalazst - de azert biztos ez?). Szoval, hogy melyiket valasztana, ertsd: inkabb melyikkel legyen a semmi. Most akkor 6 tenyleg ennyire nernjd nd? Vegiil is jol nez ki, minden elfogultsag nelkiil, beszelgetni is jokat lehet vele, lam, a Sziranoval is mennyit dumalnak. Ize, dumaltak, amig vege nem lett. De akkor most vege lett? Tehat biztosan? Es minek is lett akkor most vege? Kesz, kapitulalt. Ekkor pittyegett kozbe a mobil. „Irtam egy melt, majd nezd meg, ha van idod. Vagy hat, ha van kedved. Szal, ha gondolod. Puszi." Es megnezte. Szirano szamara foltehetetlen volt a kerdes. Mar joval azelott is, hogy tudomast szerzett volna Siinbalazs letezeserol. Sot, a Siinbalazsrol tudomast szerzes utan bizonyos tekintetben meg konnyebb is lett volna, mar inkabb csak ugy tet nelkiil megerdeklodni, hogy mi volt ez ezzel a lannyal, akit tortenetesen Fruzsinak hivtak, es azt leszamitva, hogy alsds koraban egy kicsit tetszett neki (affele tartalekszerelmekent), sosem tanusitott iranta kiilonosebb erdeklodest, amig - nyolc even keresztiil - majdnem minden nap talalkoztak. Persze, tudta o, hogy miert nem kerdez. Erezte, egyre jobban, ahogy fokozatosan ritkultak a (reszerol csak rideg anyagi okokbol) egyre ritkulo esemeseire erkezo valaszuzenetek, ahogy egyre ritkabban, egyre rovidebb imelek erkeztek valaszul, ahogy Fruzsi cseten is egyre kevesebbet volt elerheto, s ahogy talalkozasaik soran is valahogy egyre furabb, egyre kimertebb, szotlanabb es ridegebb lett a lany, hogy itt - ha valaha egyaltalan lehetett is volna - mar egyre kevesbe van, talan nines is mar mirol kerdeznie. Nem is veletlen, hogy napi rendszeressegu levelei, melyekben korabban szinte mindent elmeselt Fruzsinak, ami aznap es elozo nap tortent vele, melyekbe bemasolta egy-ket frissebben irt (szigoruan nem szerelmes!) verset, melyekbe igy, ugy, amugy mindig belecsempeszett valami sokszorosan becsomagolt, apro kis bokot Fruzsira vonatkozolag, a vege fele is pontosan ugyanilyenek voltak, megis roppant masok. Megvaltoztak, abban a tekintetben, hogy immaron nem a kozles, s nem is a kozeledes szandekaval irodtak, pusztan azon burkolt vagybol kifolyolag, hogy emlekeztesse az errol minduntalan elfeledkezni latszo lanyt: held, Szirano vagyok, talan a pasid, csak gondoltam, jelzem, hogy meg letezem, nem is meg, hanem, hogy ma is, jelen idoben, hogy nem multam el tegnap ota, akar te is ram irhatnal, mint ahogy ugy egy hete meg meg is tetted parszor. Aztan jott a Siinbalazs. Persze elotte is mar ott gomolygott a levegoben, ott tilt veliik a padon, ott feszengett veliik a mindenfajta apro kozeledeshez tul hangos es tul zsufolt koncerten, ott kuporgott veliik a kavehazban. Szirano meg sem le-
