Irodalmi Szemle, 2016
2016/5 - TALAMON ALFONZ - SHAKESPEARE - William Shakespeare: Egy szerető panasza (vers, Horváth Lajos fordítása) / SHAKESPEARE (1564-1616)
SHAKESPEARE (1564-1616) „Atyam", szolt, „szamodra tan feltuno, Ha megsebzett par atkos ora reg, De megse hidd, hogy elnyutt az ido, Szivem se ven, csak banatomban eg: Nyilo virag lehetnek en ma meg! Uden virulnek, ha ugy szeretem Sajat magam, mint senki mast sosem! De jaj nekem! Mert megnyert tul koran Egy ifju vagy - iidvom ellen valo -, Ilyen termeszetes szepseg talan Megannyi lanyszemnek kapraztato; A szerelem akar egy uj lako, Amint a szepsegebe koltozott, Mar istenitve balvanyozta ot! Bronz hajtincsei gondor fiirtokon Libbentek ajkahoz, ha fujt a szel, Mit jo megtenni, edesebb orom, Ha eltalalja hajlamunk a cel: Ki latta, tole elbajolva el; Paranyi pompaja is sejteti Az Eden vegtelen kegyet neki. Area meg nem volt olyan ferfias. Alla epphogy kezdett pelyhedzeni. Es barsonyos bore ifju, esupasz Szepsegeben volt oly gyonyorteli: A borostajat ugy emelte ki; Kedves ketsegek tancoltak vele, Ugy szebb, ahogy van, vagy jo nelkiile. Jelleme szep volt, mint az alkata, Lanynyelven szolt, es attol volt szabad, De ferfiduh dult benne, mintha a Tavasz zaporozna az eg alatt, Mint iide szel, mi rendetlen marad. Indulata es ifjusaga is Szepitette, mi benne oly hamis. Joi lovagolt, gyakran mondtak: „Lova Azert olyan szilaj, mert rajta iil. De biiszken, szepen vagtaznak tova! Hogy ugrat, fordul, szaguld es keriil!"
