Irodalmi Szemle, 2016
2016/5 - TALAMON ALFONZ - SHAKESPEARE - Andrung Heinzelmann: A Ló nem úgy lép (próza) / TALAMON ALFONZ (1966-1996)
milyen francos urasagnak kepzelem magam, hogy masnak jo - sot jobb! - igy, hogy a gazda, akitol veszi, az is csak igy issza, meg amugy is ingyert van, ugyhogy csak iiljek a valagamon nyugodtan. Igazabol csak megelolegezte nekem, hogy ingyen iszok, ahhoz meg elobb el kellett vesztenem a jatszmat, nagyon fontos volt, hogy elvesszem, mert egyebkent nekem kellett volna kifizetnem a cechet. Nem nagyon ment neki ez a vesztes, mint ahogy ebbol a „paraszt a D4-rebol" is kitunik, hiszen igy remekiil megtamadta a lovamat, amit nekem eszem agaban sem volt onnan megmozditanom, hiszen a kiralynom a C6-on olyan sakkot tudott adni, amit csak a kititesevel lehetett kivedeni. Az pedig 9 pont, ami hatalmas lepes az ingyen ivas iranyaban. Kis lepes a kiralyndnek, hosszu lepes a majamnak! Leuitem a bokszba, kitettem az alateteket, es ragyujtottam.- Hat jovan, kisfijam - mondtam az anyam korabeli, pofaszakallas manusznak -, ahogy gondolod. Kiralynd a C6-ra!- Hogy micsoda?! - hordiilt fel, ide akart rohanni, mert hirtelen nem is tudta, hogy ez mit jelent pontosan, de gondolta, hogy megint valami komiszkodas. Artezi vizes kancsoval a kezeben oldalra toppant, de meggondolta magat a mozdulat feleben, es szetlotykolte a pulton. - A kurva picsaba! Na varjal! Annal tobb lesz benne a bor, gondoltam, es ahogy biiszken vegigneztem a remenytelen helyzetu hadseregemen, meg odakialtottam neki: - Tudod mit, olyan jo volt ez a D4, hogy hozzal egy kor vodkat is! A vendegem vagy! Hallgattam az iivegkancsok koccanasat, az alattuk morajlo ddrmogeset, a karomkodasok sziintelen tancat dohanysarga fogai szlalompalyajan, ahogy ugy jarnak kibe, mint kisertetek a varromok falai kozt. Csorgast hallottam, mintha a borba vizelt volna bele - ez magyarazta volna a leanyka kiilvarosi bukejat, amit meg az artezi viz is legfeljebb rossza tudott feljavitani -, dobbant az tires kancso, csorogve matatott a felso polcon sorakozd figurak kozott, levett ket parasztot a vodkanak, ket lovat a bornak, az oven nagy sarga csillag viritott, fekete csikokkal, a helyi focicsapat, a Gelbe Stern logoja, mindennel jobban feltette azt a poharat, en meg csak hozza sem erhettem, jobban feltette meg a cigarettapapirjanal is, pedig azt is folyton rakosgatta, nehogy elerjem. Hiaba totyogtam korbe az asztal kortil, fittyet sem hanyva a masnapossagara meg a szerelmi problemaira, hogy az egzisztencialisakat ne is emlitsem, hiaba nyulkaltam fel es tapogattam vegig az asztal marvanymintas tapaddfdliaval bevont iiveglapjat, rajott, hogy a kisasztal kozepere mar nem erek el sehonnan sem, es attol fogva ott tartotta osszes feltett kincset: a cigarettapapirt, az ongyujtot, a dohanyt es foleg a Gelbe Stern-es poharat. Hosszan morfondirozott a babuk felett, oldalra fujva a fiistot, aztan elokesztilt a ket lepesbol mattra, es biiszken hatradolt, nezte az arcomat, hogy reagalok, a konyhabol hagyma sistergese hallatszott, az arcom nem arult el semmit, szemem viszont fenylett, nyalam ovatosan lopakodott vegig pufi arcomon, kis ujjaimmal megfogtam a lovat, es egy sorsdonto ugrassal kiiitottem a kiralyat es a feher futot egyszerre. Egy ideig ugy tett, mintha eszre sem venne, de az erek biztosan eszrevettek a halantekan, mert fekvotamaszozni kezdtek, majd cigivel hadonaszva, gorcsbe randulva ramiivdltdtt:- NEM MEGMONDTAM, BAZDMEG, HOGY A LO NEM UGY LEP?!
