Irodalmi Szemle, 2016
2016/5 - TALAMON ALFONZ - SHAKESPEARE - Andrung Heinzelmann: A Ló nem úgy lép (próza) / TALAMON ALFONZ (1966-1996)
TALAMON ALFONZ (1966-1996) Kijott anyam a konyhabol, ravillogott a szemevel, es csak annyit mondott, ujjait felmutatva: „Harom. Haromeves."-Jovan, jovan. Megtortent. Most mar ezt a sztorit kell korbe-korbe hallgatnom? - formedt ram. - Miert akarsz olyanra emlekezni, amire nem is emlekezhetsz?- Nekem ez maradt belole. Miert, ami neked van, az jobb? Ez az emberbe ontott dosszie? Ez a puloveres adat? - mutattam az asztal vegeben iicsorgo Talamon Alfonzra. - Ez jobb? Ez a magnoember?- Mondja, kedves Talamon Alfonz - szoltam oda gunyorosan, oblos hangu, tudalekos riporter modorat mimelve -, mit gondol a mondatkonstrukcioirol? Vannak, akik szeretik, es akik nem?- Kicsit erkolcsi, kegyeleti feladat is ma az irodalmarok kozott az eletrajzi okoknal fogva nem tul vaskos eletmuvemet ertekelni, es ebbol a hivatasszeru buzgalombol helyenkent ohatatlanul adodik bizonyos foku tulertekeles. De mit lehet ebbol a nepre kenyszeriteni? A talamoni hosszumondat legendas merete persze valosag, csak egynek az idezese is szetfeszitene mondanivalom kereteit, minddssze az a kerdes: valoban akkora teljesitmenyt jelentett-e ezeknek a monstrumoknak az eloallitasa? Ugyanigy nem tagadhato a stilisztikai zsufoltsagon tul egyfajta kepi-latomasos intenzitas sem, es meglehet: akadnak, akik epp az ilyesmit szeretik. De vannak olyanok is, akik nem feltetleniil. Samuel Borkopf rohogott. En is elkaptam tole. Koccintottunk a parasztokkal, lehuztuk, es rohogtiink. Talamon Alfonz meg nezett maga ele.- Mindig mondta Fonzi, hogy sokaig fog elni, merthogy a dedapja is, ugyebar...- Jajj, bazdmeg, de nema, hogy osszeteveszted Fonzit Talamon Alfonzzal! Andrung! Fonzit elcsereltek a hullahazban!- Jo, persze, persze. Tudom. Ez csak az ekhoja.- Ez egy megfejtett szudoku, bazdmeg! Mert egyesek azt hiszik, hogy az irodalmat nem olvasni kell, hanem megfejteni! Tessek! - Meg a homalyban is latszott, hogy vervoros left a feje, az iitoerek kidagadtak a halantekan, es a cigarettajaval hadonaszott Talamon Alfonz fele. - Tessek, sikeriilt! Be van dobozolva, mehet a tobbi koze a polcra! Az, hogy mirol irt, vagy mi volt fontos neki? Hogy milyen melyen tudott erezni, vagy hogy milyen kurva csokonyos volt? Ki a faszomat erdekel! Hogy mirol gondolkodott? Meghalt, es zseni volt! Meghalt, es nem volt zseni! Csak ez a fontos. Ahh! Azzal lecsapta a poharat, es hatrament a raktarba.- Mi tagadas, szerencses csillagallas alatt szulettem - torte meg a csendet Talamon Alfonz -, koraerettseg, nagynevu palyatars kovetkezetes es rendszeres beavatkozasa a fogadtatasomba, a regionalitas figyelemfelkeltd szociologiai mozzanata mindmind egyengettek az utamat a szakmai sikeremhez. De lehet-e csupan a szerencses csillagallasomnak betudni azt, hogy en, a harmincevesen elhunyt fro, husz evvel a halalom utan is a huszadik szazad vegenek egyik legeredetibb magyar - ha ugy tetszik, felvideki magyar - iroja vagyok?- Hagyjad, fiam - mondtam neki faradtan -, a 16 nem ugy lep. Kovacspatak, 2016. mdrcius 21.
