Irodalmi Szemle, 2016
2016/4 - BEVETÉS 2016 - Plonicky Tamás: Éjjeli (novella) / BEVETÉS 2016
- Keresztanyankhoz mit szolsz? - valt temat es rdhog fel a fiatalember a lepcsohazban, aki elott a kifakadasom miatt kisse szanalmasnak erzem magam, es engem keresztanyam hallatara elkap a gyomorgorcs, es teljesen urra lesz rajtam a cigizhetnek. A masik is velem tart. Miert ne tenne? Igy egyiitt tok olyanok vagyunk, mint ket elfuseralt Krudy-hds valami regi elbeszelesbol. Steinektol pedig eroteljes, szexre uta- 16 nyogesek hallatszanak ki. Mondhatom, meglep az dreg, es az jut eszembe, hogy meg o is tobbet szeretkezik nalam. Mikozben cigiziink, Steinek abbahagyjak a szeretkezest - eleg rovid volt, es nem tul intenziv -, es bekapcsoljak a tevet, amibdl altalaban a tokeletes testu es hangu emberek azt az abszurd marhasagot szajkozzak nekiink, hogy mi is lehetiink boldogok, es belolem is lehet valami, csak tennem kell erte, csak erdsen kell gondolnom ra, meg pozitivan koncentralnom, meg ilyesmi, sot a radiobol meg azt is eneklik folyamatosan, hogy a „boldogsag csarnokaban allsz", ahol csakis es kizarolag nekem tapsolnak. Na, persze. En a valdsagban egy nagy adag szarkupac kellos kozepen allok, amit epp lehanytak. Es mar ket eve nem voltam novel, es az emberekhez sines kedvem, es nines kedvem sajat magamhoz sem, az ongyilkossaghoz meg nem vagyok eleg bator. Ezt hivjak onparadoxnak. Megint ra kellett gyujtanom. Keresztanyam volt a tokeletesseg megtestesitoje. Minden mindig rendben volt vele, es az volt a legnagyobb baja, hogy velem soha semmi nem volt rendben, hogy en messze allok attol, hogy olyan legyek, mint barki a csaladjabol, es ezt ereztette is, meg ordkosen jopofizasra volt sziiksege, es erre is kenyszeritett, meg persze a legokosabb arcomat kellett mutatnom mindig minden kortilmenyek kdzott, ha o ott volt, meg eroteljesen kellett affektalnom, foleg mikor karacsony tajekan talalkoztunk, es a karacsonyi ajandekaimra voltak kivancsiak, es en elotte mindig direkt kitalaltam, hogy mi lenne az, amit szivesen kapnek karacsonyra, es hitelesen hazudtam neki, meg arra a kerdesere, hogy anyu mit siitott, mindig a kedvenc siitimet, a kokuszgolyot valaszoltam. Pedig azt kellett volna mondanom: hogy semmit, baszd meg, nem kaptam semmit, nem foztek semmit, es nem is akartam semmit. Es nem is szeretnek semmit. Es soha nem mondhattam meg neki... Ennyire emlekszem, majd kiokadtam az ablakon keresztiil. Ennyire emlekszem, utana kepszakadas. Hallom a hangomat, a sajat hangomat.- Hallja a hangomat? Hogy, most megint magamhoz szolok-e, vagy az uristen szol hozzam odafentrol, fogalmam sines, de nem is fontos. Csipi valami egy kicsit az arcomat, es egy Palahniuk-regeny jut eszembe, ahol szinten meghalt valaki, vagy legalabbis annak hint, de nem volt lenyeges, mert nem tudtam eldonteni, hogy most a fohos halott-e vagy sem.- Hallja a hangomat?- Befognad, ha szepen kerlek?
