Irodalmi Szemle, 2016

2016/3 - KORTÁRS SZLOVÁK - Dušan Mitana: A héja (elbeszélés, Tóth László fordítása) / KORTÁRS SZLOVÁK

Alig varta a szimido veget. Es oriilt az intezetnek. Igen, rossz vagyok, es masokat vadolok meg ezzel, csakhogy ne kelljen beismernem, mondogatta maganak. Ki kell gyogyulnom a gonoszsagombol. Levelet frt a nagybatyjaeknak, melyben koszonetet mondott nekik a szep sziinidoert, es elnezest kert Jan bacsitol a ruhakert, a hejaert, a galambokert, mindenert. Postafordultaval valaszoltak neki, lehetett latni, hogy a levelevel nagy oromet szerzett nekik. Es mindent megbocsatottak neki.

Ket nappal azeldtt, hogy bevonult volna az intezetbe, amikor mar minden eldolt, levelet kapott Ivantol, amely alaposan felboritotta a nyugalmat. Ivan kozolte vele, hogy vegre szabadsagot kapott, es hazautazik. Elotte azonban meg eljon hozza, Peterhez, hogy meg egyszer nyugodtan es aprolekosan vegigbeszeljek a dolgot. Megijedt ettol a talalkozotol. Most, hogy rajott, egyediil 6 talalta ki az egeszet, nem talalkozhatott vele. Hiszen Ivan az egyediili, aki mint egyenrangu az egyenranguval beszelt vele, nem, o is csak meggyulolne, s megremult, amikor arra gondolt, hogy elvalasukkor Viera neni felelmeben meg csak meg sem olelte ot. Amikor Peter Ivan szobajara gondolt, amelyben o is lakott, a futballcipojere, a melegitojere, sarga mezere, horgaszzsinegjeire, kerekparjara... nem, nem talalkozhat vele.

Elhatarozta, hogy elmegy otthonrol. Este elore becsomagolta a holmijat, es ruhastul fekiidt le aludni. Sokaig varta, mig a lakasban kialszanak a fenyek, de vegiil megis elaludt. Reggel a keresztsziilei ebresztettek. Nagyon izgatottak voltak, eszre sem vettek, hogy feloltozve aludt. Megijedt, hogy Ivan mar megerkezett.

Am azt kozoltek vele, hogy Viera neni meghalt. Kimeletesek es figyelmesek voltak vele, amennyire csak lehetett, tudtak, mennyire szerette, tudtak, mennyire feltette mindig. Az elso, ami kijott Peter szajan, ez a kerdes volt:

„Es a szeme?", es lelegzetvisszafojtva varta a feleletet. „Hogyhogy a szeme, milyen szeme?", kerdeztek ertetleniil. „Hat a szeme? Kivajta-e valami a szemet?" A keresztsziilei jelentosegteljesen egymasra neztek, majd a keresztanyja halkan, szomoruan megjegyezte: „Szegenykem!"

„Akkor nem? Mi? Igen vagy nem?", kiabalt.

„Na, nyugodj meg, Peterkem, nyugodj meg", olelte at a keresztanyja.

Durvan kitepte magat az olelesbol.

„Akkor hat... valaszoltok?"

„Nem", kialtott fel a keresztapja. „Semmi nem vajta ki a szemet. Es hagyj mar fel a kitalacididdal. Nem tudom, mi iitott beled megint. Isten bizony, ideje mar, hogy elmenj", kiabalt, de Peter mar nem figyelt ra.

Hat megse, sohajtott fel megkonnyebbiilten. Megis tevedtem.

„Morzsa valahol elkapta a veszettseget, es megharapta", valaszolta magyarazatkeppen a keresztanyja. „Meg szerencse, hogy a nagybatyadat nem. Meg szerencse, hogy sikerult agyoncsapnia ot", tette hozza.

Morzsa. Rola teljesen megfeledkeztem - gondolta Peter, es egesz testeben nagyon erotlennek erezte magat, ami nyugtalanito buntudata hirtelen, meleg hullamaval tort ra.

Toth Laszlo fordttasa