Irodalmi Szemle, 2016

2016/3 - KORTÁRS SZLOVÁK - Dušan Mitana: A héja (elbeszélés, Tóth László fordítása) / KORTÁRS SZLOVÁK

KORTARS szlovak

. . -- ■ : . ... . " UA ■ •.

Vegigmentek a csendes, sotet udvaron. Jan bacsi a veranda lepcsojen acsorgott, a sotetben csak cigarettaja parazsa vilagitott. Viera neni vitte Peter borondjet, ami a fiunak igen kfnos volt, de az asszony nem engedte neki kivenni a kezebol. A falnak tamasztva ott allt Ivan kek kerekparja. „Elfelejtettem visszatenni a helyere", szolalt meg Peter. Viera neni elnevette magat, es vegigsimitott a fiu fejen. „Egyszer sem vittel el horgaszni, pedig annyiszor megigerted."

„A horgaszfelszereles ott van a feszerben. Ha nem felejted el, engedd ki a kukacokat az iivegbol."

„Mar biztosan veguk."

„Gondolod, hogy megfulladtak?"

„Nem tudom. Lehet, hogy nem. Ki tudja, hogy lelegeznek, ha egyszer a fold alatt elnek."

Morzsa felugralt a vallukra, jatszani akart veliik. „Adjal pacsit, Morzsa", mondta a kapunal Peter. A kutya a hatso labara allt, es a fiu tenyerebe tette az elso mancsat. „Szevasz, te macko", razta meg a mancsat Peter. Morzsa a fiu arcahoz nyomta nedves orrat, aki viszont megvakargatta a kutya ftile tovet. A kapu megnyikordult. A fiu nem nezett vissza. Egeszen a kis hfdig nem szoltak egy szot sem. Dongott a labuk alatt a deszkapallo; a patak csobogasa ismet a horgaszatot juttatta eszebe.

„Holnap lesz a donto. Tudod, hogy egy tortat keszitettek neked?"

A fiu nem felelt. Haragudott Viera nenire, amiert ezt eszebe juttatta. Talan az egesz falu tud a tortarol, gondolta bosszankodva.

„Nem fordulunk vissza? Hova megy most ebben az ejszakaban?"

Peter tovabb hallgatott, Viera neni pedig folytatta: „A nagybatyad nem ugy gondolta. Csak nagyon diihos volt. Hiszen tudod, mennyire szerette a galambjait."

Igen, kiilonosen az egyiket, gondolta Peter diihosen. A heja halala utan a nagybatyja foleg az egyik galambot kezdte kenyeztetni. Allandoan vele volt, s bar mind szelidek voltak, csak az az egy iilt meg a nagybatyja vallan, csak az az egy evett a tenyerebol. Es egyediil csak a nagybatyjaebol. Lassan, eszrevetleni.il

atvette a heja szerepet.

„Vigyazz a szemedre", mondta Peter aggodalmaskodva.

„Mi van?", kerdezte a no ertetleniil. „Nem fordulunk vissza?"

„Nem", felelte a fiu ingeriilten.

Kifordultak az orszagutra. Egeszen az autobusz-megalloig nem talalkoztak senkivel. Es a buszra sem vart senki. Viera neni letette a borondot.

„Nekem sem mondhatod el, miert olted meg a hejat?", kerdezte halkan. „Ne felj, nem mondom el senkinek."

Megint kezdi. Osszeszoritotta a fogat. Az asszony nem tudhatta, hogy amikor a nagybatyja a padlason megtalalta az elrejtett ruhakat, s amikor 6 ujbol elkezdte hordani oket, meg kellett olnie a hejat.

„Nem szolsz senkinek azokrol a galambokrol?", kerdezte az asszonytol konyorgo hangon.

„Kis buta. Ugyan mit mondanek barkinek is? A nagybatyad iranti dacbol olted meg oket. Pedig tenyleg tevedsz. Jan szeret teged, csak keptelen megerteni."

„En nem akartam mind. Csak egyet."