Irodalmi Szemle, 2016

2016/3 - KORTÁRS SZLOVÁK - Dušan Mitana: A héja (elbeszélés, Tóth László fordítása) / KORTÁRS SZLOVÁK

hasson Viera nenivel, es ne legyen itt senki harmadik szemely, aki megakadalyozhatna pokszdvesu tervei veghezviteleben. Petert ugyanis a nagybatyja egyfolytaban pokra emlekeztette. Vekony kezeivel, vekony labaival, keskeny nyakaval, melynek tetejen kopasz, nagy feje imbolygott - akar egy kivenhedt pok. Viera neni csak egy buta kis legy volt, melyet korbe kellett keritenie a halojaval. De meg itt volt 6 is, akar a dongo, amely ugyan nem arthatott a poknak, de elszakithatta volna a halojat. Amit nehanyszor mar meg is tett.

Legeloszor a ruhakat dugta el. Viera neni osszes ruhajat, melyeket Jan bacsi kiszinezett fenykepein viselt, belegyomoszolte harom nagy cementes zsakba, es elrejtette a padlason a regi, porlepte limlom kozott, melyet mar legalabb bt eve nem bolygatott senki. Az ablakaikat allandoan nyitva hagytak, Viera neni neha fel napokat is oda volt bevasarolni, de eszebe sem jutott becsukni az ablakokat, eszebe se jutott, hogy tolvajok is leteznek a vilagon. Eleg volt kisse feldulnia a szobat, valamint sietseg es kapkodas latszatat kelteni, es maris mindenki bevette a meset, annyira meglepte oket a dolog.

Nem akarta, hogy elkiserjek az autobuszhoz. Am ezt is egy kemenyfeju legenyke hbskodesenek veltek, s mintha meg se hallottak volna. Mindketten feloltoztek, es a nagybatyja felemelte a borondjet. Peter egesz testeben remegett, kiabalt, s meg a labaval is dobogott hozza, mint a megvadult bakkecskek, amin a moziban mindig jokat nevetett. A nagybatyjaek ettol szornyen zavarba jottek; igy meg soha nem borult ki. O maga is csodalkozott, hogy igy elragadta a hev, de nem tehetett rola. Torkig vagyok veliik, gondolta. Latta, ahogy a nagybatyja megint haragra gerjed, s hogy milyen erdfeszitesebe telik uralkodni magan; mintha minel elobb szeretett volna tul lenni az egeszen, mintha felt volna. Igen, fel tolem, gondolta Peter karorvendve. Fel tolem, noha tudja, hogy nem arthatok neki, tudja, hogy kepes lenne visszaverni az erveimet es ellenem forditani azokat. Mindezt tudja, megis fel, mert ha mindent elmondanek, talan megis eliiltetnem Viera neniben a ketelkedes magjat, s talan megiscsak mas szemmel kezdene nezni a ferjere.

„En sem kiserhetlek el teged?", kerdezte halkan Viera neni, es Peter ugy erezte, hogy az asszony konnyei a hangjaban remegnek.

„Te elkiserhetsz."

Jan bacsi letette a borbndbt.

„Ahogy akarod", mondta. „Latom, nem szeretsz, pedig tenyleg nem tudom, mit vetettem ellened. Nem baj. Nem eroltetem. Latom, engem nem akarsz felvilagositani. Nem haragszom rad. Majd kibekiilunk kesobb."

Mialatt Peter hallgatta, ujbol, mint mar annyiszor, elbizonytalanodott a gyanujat illetoen. Mi van, ha tevedek? Hisz lehetetlen, hogy ilyen hideg fejjel kepes legyen valaki megjatszani magat. Azutan felidezte magaban a pillanatot, amint kint allt az udvaron, es a veranda iivegfalan keresztiil eszrevette, ahogy nagybatyja titokban hussal eteti a hejat. Viera neni iizletben volt, Peternek edzesen kellett volna lennie, a haz ures, csak Jan bacsi iildogelt a kalitka ajtajanal, es nagy nyugalommal, mosolyogva bamulta a hejat, amint ehesen marcangolja a nyers husdarabokat.

Meg csak kezet se nyujtott neki. Ugy tett, mintha nem is latta volna. A nagybatyja felsohajtott, es tanacstalanul megvonta a vallat, vekony keze benan hullott a combjara.