Irodalmi Szemle, 2016

2016/3 - KORTÁRS SZLOVÁK - Dušan Mitana: A héja (elbeszélés, Tóth László fordítása) / KORTÁRS SZLOVÁK

viselt a sziileid halala, szornyu, ami veliik tortent, minket is nagyon megrazott", folytatta mar halkabban, „de azert vannak bizonyos hatarok. Nem. Vagy beteg vagy, es kezeltetned kell magad, vagy ilyen megatalkodott, es nevelointezetben a helyed. Itt mar nines helye semmifele tapintatnak. Es mar nem eloszor tettel ilyet, ugye? Emlekszel meg, hogyan egettetek el a galambokat, ugye? Biztosan emlekszel, igen, tudok rola, ne kertelj." Hat ezt is megirtak nekik, gondolt gyulolkddve Peter a keresztsziileire. Igen, valdban volt ilyen, de nem szivesen gondolt ra. Elkeseredetten vedekezett magaban a benzinnel leontott es eld, repiilo faklyakent langolo, vergodo galambok emlekkepe ellen. „Nem, ez mar tulmegy mindenen. Mar holnap hazamesz, en mar kezdek felni toled", folytatta a nagybatyja.

Peter azonban nem figyelt ra. Sarkon fordult, es elindult a padlasszoba lepcsoi tele, s mar majdnem fent volt, amikor meg meghallotta a nagybatyja sipolo, faradt hangjat: „Akar az apja, o volt ilyen onfeju, de legalabb galambokat nem olt."

A padlasszobaban leiilt egy kicsit a rekamiera, de kisvartatva fel is pattant, es elkezdte lerangatni magarol Ivan sarga mezet. A nap mar lement, a szobaban is sotet volt, de nem kapcsolta fel a villanyt. Attol felt, hogy a kivilagftott szobat mar nem lenne ereje itt hagyni. Az ismeros, bensosegesen ismeros targyakat elrejto homalyban konnyebb volt szamara a tavozas. Levetette magarol Ivan melegitojet is; a futballcipojetol valt meg a legnehezebben. Jo volt benne rugni a labdat. Bar ket szammal nagyobb volt a kelletenel, de tizendt golt rugott benne, es mar most, a holnapi donto elott bizonyos volt, hogy senki nem veszelyeztetheti az elso helyet a gollovdlistan. A legjobban azt sajnalta, hogy a holnapi merkozesen mar nem jatszik. Meg az is eszebe jutott, hogy ezzel nem arulja-e el a haverjait, de amikor eszebe jutott a nagybatyja, megszunt a hatarozatlansaga. Tudta, hogy holnapra a fiuk kis iinnepseget keszitettek eld a szamara, tudta, hogy osszedobtak a penzt, es egy hatalmas tortat siittettek neki a kovetkezo felirattal: „ A torna legjobb jatekosanak - Az alvegiek." Ezt Jano mondta el neki, aki a csapat masik dsszekotdje volt mellette, de megeskette: nem arulja el senkinek, hogy tud a dologrol, mert ez elrontana a meglepetest. Mindenki nagyon jo volt hozza, valoszinuleg mert hozzasegitette oket a gyozelemhez a helyi labdarugotornan. Kiildnben biztosan legfobb ellenfeliik gydzott volna, de neki koszonhetden 5:l-re legyoztek oket (az otbol negyet o rugott). Ha veszitenek is a holnapi dontoben, az elso helyet mar nem veheti el toliik senki.

Elokereste a szekrenybol a sotet ruhajat, melyet a sziilei temetesen viselt, feloltotte vilagoskek sved inget, es felhuzta felretaposott felcipojet. Mintha kalitkaban left volna. Helyzetet ossze sem lehetett hasonlitani azzal a szabadsaggal, melyet melegitoben, sarga mezben es futballcipoben erzett. Tenyleg, a jelveny, jutott eszebe, es a mezrol levette a Slovan-jelvenyet. Kitette maga ele a szekrenybol a borondjet, melyet vastagon belepett a por, es dobalni kezdte bele az ingeit, alsogatyait, nadragjait, zoknijait, pulovereit, farmerjeit, edzdcipoit. Majd szomoruan leesukta a borond fedelet, es meg egyszer, utoljara, koriilnezett a szobaban.

Persze, nem akartak ot elengedni az ejszaka kozepen a hosszu utra, mely elotte allt. Meg kellett viszont hatralniuk a makacssaga elott. „Jol van. Hagyd ot, hadd menjen, mert meg valamit elkovet, ha nem engedjiik", szolalt meg a nagybatyja. Peter atnezett rajta, de ezeknel a szavaknal nevetnie kellett. Tudta, hogy a nagybatyja semmit sem szeretne jobban, minthogy minel elobb eltunjon toliik, o pedig egyedul marad-