Irodalmi Szemle, 2016

2016/3 - KORTÁRS SZLOVÁK - Dušan Mitana: A héja (elbeszélés, Tóth László fordítása) / KORTÁRS SZLOVÁK

||i|^-l| ' |f| > |l? 'I Ifllll'®Illicit fll;fl III

ossze husz perc telt el Viera neni tavozasa ota. Eleg ideje van meg. Hiszen mar csak harom maradt, azutan csak fel kell sopornie, hogy egyetlen toll se maradjon utanuk, a veres talajt pedig beszorja homokkal. A folyo melletti elhagyatott helyet is, ahova a testeket elviszi, elokeszitette mar.

Ugy ment minden, ahogyan eltervezte. A galambok egyszeruen elrepiiltek - nevetett, amikor maga ele kepzelte Jan bacsi meregtol eltorzult arcat. Peter a megmaradt harom galambot nezte. A gerendakon iiltek, es egesz testiikben remegtek. Elkepeszto, mennyire remegtek. Az egyiknek eltort a szarnya, vele nem lesz sok dolga. Megmarkolta az elso kovet. Amint a kovek becsapodtak a feszer deszkafalaba, pokoli zajt csaptak. Nem torodott vele. Eleg volt ragondolnia a nagybatyara, maris kellden erzeketlenne valt minden irant. A vegen a legutolso galamb is elpusztult.

Valaki veszettiil verte a feszer ajtajat. Megismerte a nagybatyja hangjat: megsem sikeriilt teljesen, ma valahogy korabban jott haza, mintha megerzett volna valamit, gondolt ra Peter szenvtelenul.

„Nyisd ki, mert rad torom az ajtot", iivoltotte a nagybatyja, es Peter elnevette magat, amikor elkepzelte, hogyan vagodik neki a feszer ajtajanak Jan bacsi vezna teste.

„Tdrd", mondta, es od ament az ajtohoz.

Az egyik keskeny resen keresztiil latta, ahogy nagybatyja, magan kiviil a haragtol, valoban nekiszalad az ajtonak. Amikor a jobb vallaval mar-mar nekiiitdddtt volna a deszkanak, Peter hirtelen felrantotta az ajtot, es nagyot nevetett, ahogy Jan bacsi feltapaszkodott a foldrol, es labra allitotta a feldolt nyulketrecet, s ahogy esetleniil kergette a feszerben fel-ala rohangaszo, megremult nyulakat. S meg akkor is nevetett, amikor Jan bacsi diihtol eltorzult arcat latta kozeledni maga fele.

2

Nem bant semmit. Konok hajthatatlansaggal hagyta megvalaszolatlanul a kerdeseiket. Viera neninek, aki a vedelmebe vette, valoban nehez dolga volt. Megprobalta csititani az oriilten jajveszekelo, teljesen magan kiviil levo Jan bacsit, aki majd megfulladt a diihtol. Sziikdcske torkabol csak ugy omlottek a szavak, veszettiil hadonaszott fogpiszkalo-karjaival. Peter figyelte, ahogy vad tancot jar az adamcsutkaja, s barmiben fogadott volna, hogy az menten kiugrik a torkabol. Viera neni tenyleg nehez helyzetben volt. Peter pedig nem segithetett neki. Csak hallgatott, es az asszony sokadszori kereset is, hogy az istenert, legalabb probalja megmagyarazni a dolgot, es kerjen bocsanatot Jan bacsitol, eleresztette a fiile mellett. Hisz nem volt mit megmagyaraznia, az egesz megmagyarazhatatlan volt.

Termeszetesen a nagybatyja folemlegette az osszes elozo vetket is. „Ami sok, az sok", mondta. „Jo, megbocsatottam, hogy eldugtad a ruhakat, s meg azt is megbocsatottam volna, hogy megolted a hejat. De ez... ezt mar lehetetlen megbocsatani. Hidegverrel, szadista modon elpusztitani tiz galambot, nem - lehetetlen, hogy valakibe ennyi aljassag, gonoszsag es gyuldlet szoruljon?! Mit vetettek, az istenert, mit vetettek neked azok a szerencsetlen madarak? Semmit. Ami sok, az sok."

„Ne felejtsd szavadat", szolt kozbe Peter, „de nem kell ugy ordibalnod." A nagybatyja nyelt nehanyat szarazon, azutan magahoz tert. „Megertem, hogy nagyon meg-