Irodalmi Szemle, 2016

2016/3 - KORTÁRS SZLOVÁK - Dušan Mitana: A héja (elbeszélés, Tóth László fordítása) / KORTÁRS SZLOVÁK

elokeszitette Ivan kovekkel telerakott sporttaskajat. A koveket a legnagyobb figyelemmel valogatta ossze a folyoparton, nem volt mindegy, melyik milyen, nem lehettek sem tul nagyok, sem tul nehezek, de tul kicsik se, eppen a tenyerebe kellett illeszkedniiik, hogy megfeleljenek a celnak. A taska nehez volt, a kovek zorogtek: Peter a korlatba kapaszkodva ovatosan lement a lepcson. (Amikor legeloszor korbejarta a hazat, elsok kozott arrol gydzoddtt meg, hogy a lepcsokorlat nincs-e veletleniil elfureszelve. Tudta, hogy az agyafurtbunbzok ilyen aljas modszereket is alkalmazni szoktak.)

A galambok a hazteton iiltek. Peter megnyugodva follelegzett, amikor megallapitotta, hogy mindegyik ott van. Leginkabb attol felt, hogy valamelyik hianyozni fog kozuliik. Kilenciiktol lelekben bocsanatot kert, amiert artatlanul fognak elpusztulni, de nem tehetett semmit - annyira hasonlitottak egymasra, hogy keptelenseg volt kivalasztani koziiluk az igazit. Egyenesen fenseges latvanyt nyujtottak a vilagoskek egbolttal a hatterben, a nap sugarai szikrat vetettek a tollukon, bekesen iicsorogtek egymas mellett, a fejiiket biiszken feltartottak, turbekoltak, hofeher golyvajuk fol-ala jart, jollakottaknak tiintek, de Peter tudta, hogy nem azok, mert bar Viera neninek azt mondta, hogy megetette oket, ez nem volt igaz; tartott tole, hogy ne most roppenjenek szet, amikor sziiksege lesz rajuk. Fiittyentesere a galambok azonnal folfigyeltek. Amikor pedig a tenyerebol az elso szem mag foldet ert, szinte egyszerre roppentek fel, szarnyuk siivitve kavarta fel a forro levegot. Mindegyik szerette volna a legtobb magot megkaparintani; alaposan ki voltak ehezve. Peter a feszer fele araszolt, melynek falan ott volt felszogezve annak a nytilnak a bore, amelyet Viera neni delelott fiiltovon vagott, sutotte a nap, es a Borosnek nevezett ciganyra vart. Peter vekony, magokbol allo csikot huzott maga utan, melyet az utolso szemig elnyeltek a telhetetlen csdrok.

Amikor mar minden galamb a feszerben volt, egyszerre ketmaroknyival szort elejiik, es elreteszelte a deszkaajtot. A galambok nem zavartattak magukat; nem sejtettek, hogy a fiuba ennyi gonoszsag szorult. Meg egy keves magot szort elejiik. Most mindegyik Peter szeme elott volt, ahogyan elkepzelte. A galambok tenyernyi teriileten verekedtek az elesegert, o pedig eppen ezt akarta - mindjart az elso csapassal megolni, amennyit tud; kovekkel ez nehezebb lesz. A hatalmas, szeles szeneslapat ketlepesnyire volt tole a falnak tamasztva. Ovatosan kezbe vette, majd lassan folemelte, iigyelve, hogy a lapat arnyeka ne ijessze meg a madarakat. Az iitesbe beleadta minden erejet, nagybatyjaval szembeni minden elfojtott gyuloletet. Mintha bomba csapodott volna be a kicsi, tollas testek koze. Peternek ideje se volt megszamolni, hanyat talalt el; lesujtott ujra, majd meg egyszer. A ver-, bus- es tollcsomobdl harom galamb valt ki, es fejvesztve, megzavarodottan ropkodtek a feszerben, es tompan neki-neki csapodtak a deszkafalaknak, hiaba keresve a kijaratot. A lecek kozott besziirodo napsugarak vekonyka, ferde savjaiban por es toll kavargott. Hat galamb mar megddglott, egy azonban meg mozgott. Peter elorehajolt, s ahogy lesujtott a lapattal, be kellett csuknia a szemet. A sporttaskaba mar elore odakeszitett egy nagy muanyag zacskot, elvegre a taskat nem verezhette be. Undorodva fogta meg meleg, biborpiros labacskaiknal a veres huscafatokat, ujjai kozt erezte a kemeny, elszarusodott pikkelyecskeket. A het test felig sem toltotte meg a zacskot. Rapillantott az drajara. Mind-