Irodalmi Szemle, 2016
2016/3 - KORTÁRS SZLOVÁK - Dušan Mitana: A héja (elbeszélés, Tóth László fordítása) / KORTÁRS SZLOVÁK
KORTARSSZLOVAK „Igen, maris megyek", csukta be kenyszeredetten a folyoiratot. A cipzar vegteleniil hosszunak tunt neki. Igyekezett minel elobb behuzni, s hogy minel kevesebbet lassa Viera neni meztelen hatat, bronzszinuen csillogo, egyenletesen lebarnult boret, melyet meg a melltartojat jelzo feher csik sem ektelenitett - mindig meztelenul, teljesen meztelenul napozott. Peter sietett megszabadulni a latvanytol, melytol eldntotte az arcat a ver. Attol felt, hogy nem birja tovabb, es beleharap az asszony hataba. A cipzar elakadt. A keze remegett, a tenyeret undorito, ragados izzadsag lepte el. A cipzarral matatott. „Varj, ovatosan, mert elszakitod", nevetett Viera neni, es amint hatranyult, hogy segitsen, egymashoz ert az ujjuk. Peter elkapta a kezet, mintha megegette volna. Ekkor vette eszre. A nyakszirt alatt es a bal lapocka folott is. A kis voros veralafutasok lattan konny szdkott a szemebe. Maga ele kepzelte Jan bacsi vastag, telt ajkait, es hosszu, vekony kezeit az orokke nedves ujjaival, melyekkel megerinti Viera neni testenek legrejtettebb helyeit is, es a gyuldlettdl megcsikordultak a fogai. Megolom. Megijedt, mert ugy erezte, hangosan szolalt meg. Viera neni lehuzta a cipzart. Tudta, mi kovetkezik - az asszony kikiildi ot, noha ezt igyekszik oly modon, mintha Peter maga is ezt akarta volna tenni, csak megfeledkezett rola. „Nem felejtetted el, hogy ma futballozni mesz? Hanykor?", kerdezte, mintha csak mellekesen. „Nem ma. Csak holnap", felelte Peter tiirelmesen. „Aha. Ertem. Akkor ma edzesetek van." „Az sem. Nines", a fiunak nem sikeriilt iirra lennie ingeriiltsegen. „Akkor ne haragudj. Azt gondoltam, hogy ma", felelte Viera neni megbantottan. „Ma szabadunk van. Hogy ne hajtsuk tri I magunkat", igyekezett mosolyogva eloszlatni a nd imenti sertettseget, de ugy erezte, mindez keves, ezert hozzatette: „Este horgaszni megyek. Velem johetsz, ha akarsz." „Remek. Mar ha magaddal viszel", nevette el magat az asszony, es egy csokot nyomott Peter homlokara, amihez fel kellett agaskodnia. A pillanat, amikor az arcuk szorosan egymas mellett volt, szorongassal toltotte el a fiut. Kozelrol latta a nd zold szivarvanyhartyajat, s ugy tunt neki, mintha a szine kisse megfakult volna (valamikor sokkal elenkebb lehetett, gondolta), es ettol mintha kicsit szomoruva valt volna a tekintete, amit nem sikeriilt oly mertekben palastolnia, mint az arcan. Ettol Peter mindig zavarba jott. Nem tudta, hogy Viera neni gyanit-e valamit, vagy csak azert szomoru, mert sajnalja ot. Mar sokszor el akart neki mondani mindent, de amikor vegre raszanta magat, nem jutott tovabb ennel: A nagybatyam rossz ember. De aztan megtorpant az asszony arckifejezesetol - a meglepetest, melyet tiikrdzott, megsem szinlelhette. Nem, semmit sem sejt, bizonyosodott meg rola. Semmit sem sejt, en meg nem szolhatok neki, mert az egyetlen, amit elernek, hogy sajnalni kezdene. Ezt is elintezne azzal, hogy fura szerzet vagyok, amit finoman ereztettek is vele. De az is lehet, hogy semmi nem igaz az egeszbol, es az egeszet csak o talalta ki, talan tenyleg csak egy csodabogar gondolhat ilyet. Tudta, hogy csodabogarnak tartjak, es felnek, nem tesz-e valami oriiltseget. Joi tudta, hogy ide is mint affele gyogykezelesre kiildtek a keresztsziilei, akik a sziilei halala utan magukhoz vettek. A nyugalom, a csend, a jo levego, a kornyezetvaltozas
