Irodalmi Szemle, 2016
2016/3 - KORTÁRS SZLOVÁK - Jana Juráňová: Rendezetlen ügy (novella, Vályi Horváth Erika fordítása) / KORTÁRS SZLOVÁK
KORTARS SZLOVAK Amikor ugyanazon az uton jottem visszafele a bevasarlasbol, a magatehetetlen szarka az ut szelen hevert, a tolla mar nem csillogott. Egyik hollo nem vajja ki a masik szemet - ez a mondas talan a szarkakra nem ervenyes. Tulsagosan elszaporodtak volna? Himek voltak, akik a tojo kegyeiert harcoltak? Vagy a teriiletert? Azota ha meglatok egy fekete-feher madarat karmesteri tollazatban, azonnal a halott sotetkek szem jut eszembe. A haromlabu macskam is mi mindenbe iitheti az orrat! Csak egyszer lattam odakint, amikor futott a kertben az agyasok kozott, akkor is egeret tartott a szajaban. Vetett ram egy pillantast, es mar el is szaladt. Ejszaka aztan ugy tett, mintha napkozben nem is lattuk volna egymast. Elfogadom es megertem. Hiszen en sem vagyok vegetarianus. Tudom jol, hogy nem konnyu megelni. Amikor meg panelban laktam, az allatok sokkal tavolibbnak tuntek. Osszel bucsut vettek a fecskek, a ket hazat osszekoto villanypoznan iiltek. A varjak telre erkeztek, tavasszal elrepiiltek. Ket par, talan mas fajtak lehettek, itt maradtak, es egesz evben teriiletharcot vivtak a fakon feszkeld szarkakkal, amelyek viszont gyorsan szaporodtak. Egykor sok volt a rigo, de fokozatosan eltuntek, eles fiityulesuk elhalkult, es mar nem ok ebresztettek a tavaszi hajnalokon. Miutan hoszigeteltek a hazat, a verebek is eltuntek, mert a munkasok betomtek a panelek reseit. Ki tudja, hoi telelnek at a deneverek... Nyaron az ablakparkanyon talaltam arra utalo jeleket, hogy talan a kiilso rolok reseiben bujhatnak meg. Sotetedes utan lattam, ahogy vakon, megis nagy biztonsaggal ropkddnek a fak kozott. Ejjelente neha macska surrant el az ablak alatt, amikor ranyavogtam, kivancsian es bizalmatlanul felemelte a fejet, bamult egy ideig, aztan ment a dolgara. Egyszer talaltam az autom motorhaztetdje alatt egy nagy karej kenyeret, talan egy patkany rejthette oda. Sok allat maradt lathatatlan es eszrevetlen, meg sejtesiink sem volt roluk. A bokrok alatt ejjelente siinok fujtattak. Az ablakbdl neha lattam, ahogy atszaladnak az uton. Tavasszal elelmet kerestek a kicsinyeiknek. Epp tavasszal tortent. A televizid mindenhol a jegkorong-vilagbajnoksag csatait sugarozta, a hazai csapat sorra veszitette el a meccseket meg olyan jelentektelen orszagokkal szemben is, ahol a hokinak nines kulturaja. A szurkolok frusztraltsaga egyre fokozodott, tapinthato volt az agresszio, minden keresztezodesben, nyilvanos helyeken es zart ajtok mogott egyarant felszinre tort a fesziiltseg. Az a reteg, amelyik ugyan nem tartozott a szurkolok koze, megis fiiggott toliik erzelmileg, anyagilag vagy tarsadalmilag, akarva-akaratlanul tovabbadta ezt a frusztraciot, nem volt kepes lecsillapitani. Azon az esten kiabalast, karomkodast hallottam, lattam az ablakbol, hogy a kozelben levo padon nehany fiatal ivott egy iivegbol, nyilvan, hogy ledblitsek a sok vereseg miatt erzett fagyos erzest es csalodottsagot. Egyszer csak hangosabba valt a kiabalas, az egyik ferfi kiszaladt az utra es toporogni kezdett, mintha ossze akarna taposni egy bogarat. Kiabalt, hadonaszott, mintha megszallta volna dt egy lathatatlan demon. Utana a tobbiek is odafutottak, iiveggel a keziikben vagy a szajukhoz emelve, es az utat neztek. A tavolsag es a sziirkulet miatt nem lattam, mit figyelnek. Aztan tanacskoztak, az egyik beleiilt a nem messze parkolo autojaba, es odatolatott ugy, hogy athajtott azon a valamin, amit az uton keriilgettek. A tobbiek navigaltak, hogy eltalalja. Aztan kicsit eldrement, majd vissza, es ezt a muveletet
