Irodalmi Szemle, 2016
2016/3 - KORTÁRS SZLOVÁK - Jana Juráňová: Rendezetlen ügy (novella, Vályi Horváth Erika fordítása) / KORTÁRS SZLOVÁK
KORTARS SZLOVAK meg parszor megismetelte. Amikor a sofor vegzett, a tobbiek iivegekkel megpiszkaltak a tetemet, hogy el-e meg. Aztan mindenki megnyugodott, mindjart jobb kedvre deriiltek, meg kurjantottak parat, es nagy gazzal elhajtottak. Hajnalban meglattam az uton a szetlapitott stint. Talan megzavarta oket a szuszogasaval. A bokrokban sehol nem talaltam meg a kicsinyeit. Par ora elteltevel valaki mar veres csikot huzva felrevonta a tetemet az utrol. Egy varju belemelyesztette erdteljes csdret. Aznap este a hazai fiuk vegre gyozelmet arattak, meg ha csak egy, a tabella vegen kullogo csapat ellen is. Am a frusztracio nemileg megis enyhiilni latszott. A siinok tovabb szaporodtak, etettek a kicsinyeiket, paran latvanyos modon az autok kerekei alatt leltek halalukat, igy a gonclos anya szemleltethette fiacskajanak a tehetetlen kis tetemen, amely mar nem arthatott senkinek, hogy jarhat 6 is, ha nem nez koriil, mielott az uttestre lep. A kicsinyek pedig ehen haltak a bokrok kozott, ahol nem vette eszre oket senki. A lakotelepen az allatok vagy tavolinak tuntek, vagy lathatatlanok voltak. Csak egyszer keriiltem szembe kozelrol nehany galambfiokaval, amelyek a szelso erkelyen keltek ki. Mig felcseperedtek, sok kupac madarpiszkot kitermeltek. Kirepiiltek, elvesztek a szamtalan tobbi galamb kozott, a piszkot eltakaritottam, rettenetesen biizldtt, minden tele volt legyekkel. Egy evre ra az alattunk levo erkelyen koltottek. Ugyanaz a kosz es buz kiserte oket. A szomszedasszony leverte a feszkiiket sepruvel, s amikor mar eletteleniil hevertek, rendszeretden, mint aki jol vegezte dolgat, kivitte a fiokakat a szemetbe. Azota nem raktak ott feszket. Ismet csak tavolbol figyeltem az allatokat. Itt kozelrol is latom oket, idonkent meg meg is erinthetem oket, ha engedik. Harom hete egy facan setalgatott az udvaromon. Atrepiilhetett a kerites felett, mert lyuk nines rajta sehol. Olyan kevelyen jarkalt, mint egy pava. Haromlabu macskabaratnom tovabbra is rendszeresen meglatogat. Valahol olvastam, hogy nem tesz neki jot a tej, de joiziien megissza, ezert adok neki. Remelem, halaja jeleiil nem kezdi idehordani az ablakparkanyra a doglott egereket es a megkopasztott fiokakat. Figyelmesen lesi a mozdulataimat, ha ranezek, mintha szavak nelkiil beszelgetnenk. Ul, nezi, ahogy a papirjaim kozott keresgelek. Erdekli, mit csinalok, de a parkanynal beljebb nem mereszkedik. Nem tudom eldonteni, felelembol-e, vagy azert, mert anynyira tartozkodo, jol nevelt, talan fajtiszta lehet. Az igazat megvallva, ugy erzem magam a tarsasagaban, mintha alacsonyabb kasztbol valo lennek. De ugy tunik, megis megkegyelmez. Remelem, nem fosztogatja a kozelben levo facanfeszkeket. Bar nagy valoszinuseggel fosztogatja. A macskak es facanok ejszakai eleterol vajmi keveset tudok, es talan igy is van rendjen. Ha a ferjem itt lenne, talan beszereznenk egy pavat. De egyediil nem merek belevagni az allattartasba. Vdlyi Horvath Erika forditdsa
