Irodalmi Szemle, 2016
2016/3 - KORTÁRS SZLOVÁK - Jana Juráňová: Rendezetlen ügy (novella, Vályi Horváth Erika fordítása) / KORTÁRS SZLOVÁK
belakjuk magunknak ezt a kiilonleges hazat. De jott a halal. Hirtelen, visszafordithatatlanul, sokkoloan; felkeszuletleniil ert benniinket, bar a halalra nem is lehet felkesziilni, meg akkor sem, ha annyira varjak mar a halalos agyukon fekvo betegek. Es az elet megy tovabb, mintha nem tortent volna semmi. Az emberek, akikkel itt ismerkedem meg, nem kapcsolnak hozzam ferfit, se elot, se holtat. Nelkiile ismernek. Nem volt idejiik eszrevenni, hogy parszor egyiitt jottiink. Szamukra mar csak en letezem. Nem vagyok egy egesz. Van, hogy ugy erzem, felszabadultam. De ezt hangosan nem ismerem be magamnak.- A vilag vak es erzeketlen - mondta egyszer valaki. Hiszen en sem figyelek mas szenvedesere, legalabbis nem annyira, ahogy kellene. A szomoru emberek onzdek, ez mar reg feltunt, es tudom, tudatositom: most en is ilyen vagyok. Nem birok mas lenni. Talan elmulik, talan nem. Itt olyannak tartanak, amilyen epp most vagyok. Igazabol mindegy. Legalabbis egyelore. Egyre csak no a halottaim sora. Idonkent ugy erzem magam, mint aki megelte a haborut. Szamolom a sirokat, azokat, akik ottmaradtak, es neha ugy tunik, odaat sokkal tobben vannak mar, mint itt az enyemek kdziil. Aztan eszembe jut, hogy az dsszletszamba nem szamoltam be a lanyomat es a fiamat. Nem tudok belenyugodni, hogy az elet masodik felehez, azaz az dtvenedik eviink utani idoszakhoz hozzatartozik a megfogyatkozas tenye. Mar en is abban a korban vagyok, hogy a halottaim tobben vannak, mint az elok, akik fontosak, akik valoban szamitanak. Az eldkkel elmulik az a vilag, amit jol ismertem, amikor meg kicsi, majd fiatal voltam. Az elet megy tovabb, de szamomra minden emberrel, aki odaatra koltozik, kitolodik a hatarvonal. Vegezetiil majd en is atevickelek a masvilagra. Egyelore meg nem keszuldk, am az ember ugyebar sosem tudhatja. A gyerekeim itt maradnak, egy mas, uj vilagban. Tennem kell valamit. Hiszen azert vagyok itt, ebben a hazban. Szerencsere itt mindig van mit csinalni. A viragoskert, a pazsit, a konyhakert. Senki nem varja el tolem, hogy ezek kozul barmelyikkel is foglalkozzam, meg en sem varom el magamtol. De a felesleges munka is jobb, mint a tetlenseg. Nyaron csostiil dol majd a teendo, de mar most is, amikor a tavaszt felvaltja a nyar, rengeteg odakint a munka. Ki tudja, itt is olyan gyorsan elrepiil-e a nyar. Es milyen lesz itt az dsz, a tel? Kibirom? Mar megint elebe megyek az esemenyeknek. Erre eddig mindig rafaztam. Megtervezem a napjaimat, hogy aztan a terveket menet kozben megvaltoztassam, ahogy epp kedvem tartja. Delutan osszerakodok a konyhaban, es rajovok, se a postara, se a boltba nines kedvem elmenni. Mindent elhalaszthatok holnapra. Szep az ido, szabad vagyok, mint a madar. Nem kell most azonnal kirohannom, csak azert, mert szep kint az ido, mert barmikor kimehetek, meg ha pusztito szel fuj is, vagy esik az esd. Nem kell alkalmazkodnom az idojaras-elorejelzeshez, es elore azon idegeskednem, mi lesz, ha hetvegere rossz idot mondanak, es eppenseggel esni fog. Szoval szep az ido, odakint hetagra silt a nap, azzal a tudattal, hogy nem kesek le semmirol, nyugodtan felmaszom a padlasra, sot lehet, meg a pincebe is lemegyek. A kertben mar eleget dolgoztam, nem beszelve arrol, hogy oda tenyleg barmikor kiugorhatok. Ez az erzes boldogga tesz.
