Irodalmi Szemle, 2016
2016/3 - KORTÁRS SZLOVÁK - Jana Juráňová: Rendezetlen ügy (novella, Vályi Horváth Erika fordítása) / KORTÁRS SZLOVÁK
KORTARS SZLOVAK fel? Talan ataludnam a fel napot, vagy az egeszet? Nem tudna meg senki, hiszen nines iff rajtam kiviil senki. De kicsit felek, hogy idovel ezt is megszoknam, igy hat az agyamat nem viszem at egy sotetebb helyre, legalabbis egyelore. A nap egyenesen ram vilagit. Lehunyom a szemem. Meg egy perc. Mindjart felkelek, es eltervezem, mivel foglalatoskodjam ma. Egyik napi teendom sem tolt el tul nagy elragadtatassal, bar kifejezett utalatot sem erzek. Keszithetek reggelit, de akar ki is hagyhatom. Ha van kedvem, kimehetek a kertbe, am ha nines, nem kenyszerit senki, hogy kerteszkedjem. Talan felsoprok a haz elott... Kezdodik a nap. Eszre sem veszem, mar itt a nyar. Meg nem tudom, hogy elem itt tul a telet, de ebbe most inkabb bele sem gondolok. Slit a nap, eszerint valasztom meg a mai feladataimat. Eloszor fozok egy kavet, eszem egy sima ketszersiiltet, sem lekvart, sem parizsit nem kivanok melle. A delelottot a kertben toltom. Tegnaprol meg maradt ebed, ma nem kell fozndm. Delutan lepihenek, aztan takaritok, talan elmegyek a boltba. Meg az is elofordulhat, hogy a postara is beugrom. Epp elkezdodott a nap. Szoval igy esett meg, hogy vegleg idekoltoztem. A lakast a lanyomra hagytam. A ferjemmel eredetileg azt terveztiik, hogy mi koltoziink a lanyunk ketszobas lakasaba, ok pedig a mi negyszobasunkba. De aztan belattuk, hogy megolnenk egymast abban a kis lakasban. A negyszobasban jobban el tudtuk rejteni a maganyunkat, ez a ketszobasban nehezen menne. Belementiink egy bonyolult cserebe, amelynek a vegen ehhez a falusi hazikohoz jutottunk hozza. Soha nem mondtuk ki hangosan, de hallgatolagosan megegyeztiink abban, bar a haz belso tere egybefiiggo teru, megis elegge tagolt, igy egyiitt is lehetiink, de ha nem sziikseges, nem zavarjuk egymast. En a kertnek, a ferjem a pajtanak oriilt, azt tervezte, nagyokat setal majd az erdoben, es eljar horgaszni. Nem voltak illuzioink, hogy nyugdijas korunkra alompar valik beloliink, akik kezen fogva andalognak majd a faluban. De remeltiik, hogy az iiresseg es a kinos esdnd itt termeszetesebben es fajdalommentesen fog feloldodni, mint a zajos nagyvarosban, ahol meg eleg zoldteriilet sines. Vegre volt minek orulniink. Bar nehezen vallottuk be magunknak, a lakasban a szabadido fokozatosan iires sztereotipiava valtozott. Amikor megegyeztiink, hogy kikoltoziink ebbe a hazba, a ferjem szivinfarktust kapott. Kegyetleniil gyorsan tortent. Az orvosok mar csak az irgalmas halalhirt kozoltek. A bonyolult csere intezese mar beindult, vegezetiil megis bereltem egy egyszobas lakast a lakotelepen, es azon gondolkodtam, eladom a hazat. Hiszen mihez kezdek vele egyediil? Ela a lanyom a ferjevel veglegesen bekoltozik a panellakasunkba, teljesen elveszitem azt a teret is. A felujitas mar elkezdodott. A ter, ahol a felnottkoromat, a hazassagomat toltottem, a ter, amelyben a gyerekeinket neveltiik, csak az emlekeimben el tovabb, azok meg kifakulnak ugyis, a feledes homalyaba vesznek. De meg mindig jobb igy, mint ha minden reggel es este magam idezgetnem fel ezeket az emlekkepeket. Utana meg hessegessem is el oket... Az a lakas mar nem az en gondom, soha tobbe nem portalanitom az osszes sarkat, meg ha elmegyek is nehanapjan megontozni a lanyom viragait, vagy kiszelloztetni, mig o kiilfoldon tartozkodik. Mindig gondot jelentett, hogy kimozduljak egy adott terbol, eddig csak ketszer kiiltoztem eletemben. A sziileimtol a panellakasba, ahol nem sokkal ezelottig a ferjemmel eltem, aztan abbol a lakasbol ebbe a hazba. Azt hittiik, lesz eleg idonk, hogy
