Irodalmi Szemle, 2016
2016/3 - KORTÁRS SZLOVÁK - Jana Juráňová: Rendezetlen ügy (novella, Vályi Horváth Erika fordítása) / KORTÁRS SZLOVÁK
RENDEZETLEN UGY Fekszem a hazam halosarkaban, ahova csak nemreg koltoztem be veglegesen. A nap a szemkdzti ablakokba kapaszkodik, sugarai a haz belsejeig nyulnak, majdnem a konyhasarkot nyaldossak. Azon az oldalon, ahol alszom, az epiiletet fak hataroljak. A hazam. Itt vagyok. Tegnap este, meg nem volt tul keso, megis nagyon faradtan zuhantam agyba, hogy azon nyomban mely alomba meriiljek. Reggel meg csak fel hatot mutat az ora, maris ebren vagyok. Ez nagyon reg nem esett meg velem. Eszembe jut a tizedik emeleti, lakotelepi lakasunk. Nyaranta mar kora reggel besiitott a nap, nem bujhattunk el elole. Mig munkaba jartam, nem figyeltem a nap mozgasat, s ha megis, csakis hetvegen, ha szep volt az ido. Az enyhiilest hozo arnyek delutan fel ketto fele ert el benniinket, ekkor a nap megfordult, betuzott a nappaliba, de akkor mar nem volt ereje. Neha ugy ereztem ott magam, mint egy sasfeszekben. Osszel figyeltem, ahogy a fejem felett elvonulnak a nehez fellegek. A teton egy vbrosvercsepar feszkelt, igy hivjak ezt az apro ragadozot, amely egyebkent nagyon hasonlft a galambra. De maskepp repul. A tolakodd vercsevijjogas neha egesz nap behallatszott a konyhaba. A lakotelep a labam eldtt hevert. Minden tavolinak tunt, kicsiben lattam a vilagot. A tavoli hegyeket giccses kepnek lattam. A csillagok, a hold, a horizonton itt-ott feltund repiilogep, a felhok, a nap - mindez a tizedik emeleti lakasban sokkal kozelibb. A fold vonzerejet megis hatvanyozottabban ereztem, mint barhol mashol. Irigyeltem a vercseket, mert ok ilyen magasan sincsenek veszelyben. Amikor fontolgattuk ennek a haznak a megvetelet a ferjemmel, feltem, hogy hianyozni fog a magaslati kilatas, inert tul sokaig tudhattam magamenak egy minden vilagtaj fele nyitott panoramat. Nem hianyzik. Csak itt ismertem be magamnak, mennyire tultelitodtem. Nagyon is megfelel, hogy az oregkor kiiszobere erve leguggoltam a fold kozelebe. Meg iddben fel kellene allnom, hogy ne torjenek ram az emlekek. Mar elcsepeltek, farasztanak, de ha nem figyelek, akaratom ellenere is visszaporognek a filmkockak a fejemben. Fejbol tudom mar elolrol es hatulrol is... A felveteleket nem lehet sem felcserelni, sem kivagni, nines ertelme ujra levetiteni oket. Barcsak biztonsagba helyezhetnem egy szefben az emlekeimet, ahol nem porladnanak el! Csakhogy onkenteleniil is felek, hogy mindent elveszitek, nem marad semmim. Igy magyarazom ezt magamnak, hiszen senki mas nines itt, csak en. Mint ha minden este elalvas eldtt es minden reggel, miutan felebredek, azt bizonygatnam, hogy nem veszitettem el az emlekeimet, vigyazok rajuk, megvan mind. A tudatom melyen drzom szeretteim emleket. Aztan megesik, hogy kiesuszik a kezembol az iranyitas, es nem talalom a kapcsoldt. Es az emlekek csak jonnek, szallnak, nem tudok elaludni. Reggel erre ebredek, nem tudom oket lerazni magamrol. Szerencsere az segit, ha felkelek es nekiallok valaminek. Talan jobb lenne, ha az agyamat athelyeznem egy masik sarokba, hogy reggel ne vilagitsanak rogton a szemembe a napsugarak, amelyek ebben az evszakban lassan kusznak a konyhasarkon at az agyamig. Mi lenne, ha nem kelnek
