Irodalmi Szemle, 2016

2016/3 - KORTÁRS SZLOVÁK - Monika Kompaníková: Az ötödik hajó (regényrészlet, Pénzes Tímea fordítása) / KORTÁRS SZLOVÁK

ja-ro-mun-kat-ve-gez-ni. Jaromunkat?, kezdte olvasni Kristian hevenyen a tajekoztato kozepen. Nevetesben tortem ki, egy kicsit Kristian is elmosolyodott, es felbuzdulva olvasta a tajekoztato masik oldalat. A-tri-jd-tri-jod-ti-ro-nin-li-o-tir-po-li-o-ti-ro-ninha-ta-sa-i-a-mi-a-pajzs-mir, hm, ezt nem ertem, morogta, es tovabb olvasott halkan, csak a szaja mozgott, mint egy nagymamanak a rozsafiizer morzsolasa kozben. Egyaltalan nem ertem..., sugta, es szerencsetleniil turkalt a tajekoztatok kozt. De-no-xinal-60-T-B-L. Kivettem a kezebol az ismertetot, es en olvastam fel hangosan. Majra gyakorolt jotekony hatasa kedvezoen befolyasolja a maj regeneralo kepesseget, segiti a szervezet anyagcserejet, a felhalmozodott karos anyagok tavozasat, tisztitja a veredenyeket. Hm, ez jo lesz szerintem... de keress meg valamit, ahol megemlitik a hoemelkedest vagy a lazat. Kell ott olyannak is lennie.

Kristian becsiiletesen olvasott, en pedig az ismertetoket a gyogyszerekhez rendeltem.

Te jartal otthon?, kerdezte hirtelen. Igen. Mikor? Amig aludtatok. Nem vettem eszre. Ugy aludtal, mint a bunda. Hm. Miert? Faradt voltal, nem? Mit tudom en? Dehogy... Miert voltal otthon? Aha... hisz sziiksegunk van gyogyszerekre. Es ruhakra. Tonkretetted a kapucnis puloverem. Aha. Ne haragudj, nem akartam..., mondta, es tudom, hogy tenyleg bantotta a dolog. Egy kicsit csondben ult, es ujjat egy kiszedett tabletta utan maradt apro godrocskeben forgatta.

Nalunk otthon..., kezdte kozombdsnek hato, megvaltozott hangon... Egett a villany, szakitottam felbe. Keresnek. De ne felj, itt nem talalnak rad... Az anyukam... Nem lattam ot. Ne gondolj ra, jo? Talald meg nekem inkabb a Faxiprolt. Fak-szip-rol.

Kristian kereste a gyogyszert es suttogva betuzte a nevet. Adela elkezdett nyoszorogni, igy hat a serpenydben maradt meleg vfzbol tejet keszitettem neki. Adela elutasitotta a tejet, balrol jobbra forgatta a fejet, es hadonaszott az oklocskeivel, de mozdulataibol hianyzott az energia es az ero. Vegiil sikeriilt a szajaba dugnom a cumisiiveg etetocumijat, es belejuttatnom egy kis tejet. Felemeltem, es tiz percig hordoztam a szobaban, hogy biifizzen. A karomon aludt el, a keze lelogott a konyokomrdl. Egy tejcsepp csondben kicsordult resnyire nyitott szajanak szegletebol. Alig hallhatdan lelegzett.

Egy szot sem szoltam, megis az volt az erzesem, hogy Kristian olvas a gondolataimban, es felelem vagy rossz eloerzet keriilgeti. Egy halomba rakta az ismertetoket, es sorba rendezte az iivegcseket ugy, hogy jdl olvashato legyen a neviik, de a tekintete folyton a gyerekre tevedt. Egy ismert esti mese dallamat kezdte dudolgatni. Maganak enekelt, csondben, melyen lehorgasztott fejjel. A dalocskat csak azoknak a gyogyszerneveknek a kibetuzese szakitotta meg, amiknek tul hosszu volt a neve vagy amiket a seriilt iivegcsekrol nem lehetett leolvasni. Es megis ugy hint, hogy Kristian tul hangosan enekel, vilagosan kivettem a dal egyes szavait, a dalet, amibe beletort a bicskaja, vagy nem is voltak szavai. A dalocskanak nem volt szovege, csak dallama, csak valamilyen hmmmm... hmmm... hmmmm... A fejemben mindenfele szavak bukkantak fel, es aztan ujra nyomuk veszett anelkiil, hogy felfogtam volna a jelentesiiket. Egy meroben mas korszak mas szovegenek szavai.

Talaltal valamit? Nem. Nem ismerem ki magam koztiik, teljesen belezavarodom. Hm. Nem adhatunk neki barmit, ha nem tudjuk, mire valo. Emlekszel arra a nyolca-