Irodalmi Szemle, 2016
2016/3 - KORTÁRS SZLOVÁK - Miroslav Marcelli: Fikció, jel és valóság (esszé, Szaniszló Tibor fordítása) / KORTÁRS SZLOVÁK
KORTARS SZLOVAK FIKCIO, DEL ES VALOSAG .A. 1 tai a ban a fikciot szembeallitjuk a valosag ismeretevel, egy olyan kepesseg produktumanak tartva, amely (szandekosan vagy nem szandekosan) hutleniil banik a kovetelmennyel, hogy a nyelvet tenyek megallapitasara hasznaljuk. A latin fingere kifejezest alapul veve erre az allaspontra, illetve kepessegre figyelmeztet benniinket tulajdonkeppen az etimologia is (lasd alakit, szinlel, tettet vagy peldaul alakoskodik). Kapcsolodva az elobbi meghatarozashoz, a „ fiktiv" jelentese kitalalt, szinlelt vagy hamis. Ha valakirol azt allitjuk, hogy fiktiv vilagban el, azt akarjuk ezzel kifejezni, hogy elveszitette a realitassal valo kapcsolatat, hisz a kimerakban, valosagnak tartva oket. Persze, ha a fikciot ugy fogjuk fel, mint egy elkepzelest vagy eszmet, akkor onmagaban veve azert nem allithato rola, hogy megteveszto lenne. A KECSKE ES A KIMERA Mar az ujkori filozofia kialakulasanak kezdeteinel, egyik megalapozoja, Rene Descartes azt allitotta, hogy ha a fogalmakat, ideakat onmagukban vizsgaljuk, es semmivel nem hozzuk kapcsolatba, akkor nem lehetnek hamisak. Akar egy kecsket, akar egy kimerat kepzelek el (e peldat maga Descartes hasznalta), mindketto a gondolkodasom tartalma, tehat igaz, hogy a tudatom reszet kepezik. Az igazsag es nemigazsag, megismeres es illuzio, valodi vagy fiktiv kep problemaja majd csak abban a pillanatban fog felmeriilni, ha a tudatunk tartalmait megprobaljuk osszekotni valamivel, ami nem resze gondolkodasunknak, feltetelezve, hogy e tartaimak annak a tudatunkbeli kivetitesei. Ezutan osszevethetjiik oket a kiilvilag dolgaival, szemelyeivel es torteneseivel, s ennek alapjan elmondhato, hogy van-e ott egyaltalan targyuk, illetve hogy azt megfelelo modon jelenitik-e meg. Azoktol az ideaktol, melyeknek megfelel valamilyen valosag, igy elkiilonithetjuk azokat, amelyek nem „igazoljak" a valodi targyakat: az egyik oldalon ottmarad a kecske ideaja, a masikon a kimerae, a tuzokado mitikus szornyetege. E felosztas szerint a fiktiv dolgok kitalaciok, melyeket a tudatunk anelkul alakitott ki, hogy e vilag valosaga iranyitotta volna. De rogvest ketsegek meriilnek fel azzal kapcsolatban, hogy a fiktiv dolgoknak ilyen besorolasa a kitalaciok koze egyertelmu kriteriumot biztosit-e minden elkepzeles megitelesehez, legyenek a mindennapok, netan a tudomany sziilemenyei, akar a jelenben, akar a regi korokban. Barmennyire is termeszetesnek tunik ez a megkulonbdztetes, olyan eldfeltetelekre tamaszkodik, melyek nem biztos, hogy teljesbiltek minden tortenelmi korban es minden helyzetben. A gondolkodas es a vilag kozotti viszony, amely itt feltetelezodik, nem termeszetes kiindulopontja minden emberi megismeresnek, hanem elvonatkoztatas, amely tobb elozetes muvelet vegeredmenye. Tegyiik fel, hogy szamunkra a kimera egy fikcio, vagyis a tudat kepzodmenye, amely nem igazodott a valosag reprezentaciojanak igenyehez. De ugyanilyen fikcio volt-e az osi tarsadal-
